Jövő tavasszal dobná piacra új 3-as sorozatát a BMW



Cégközeli körökből származó információk szerint jövő áprilisban vagy májusban szállítaná le a BMW új 3-as sorozatának első darabjait. A tesztelések állítólag már folyamatban is vannak.

A vállalat hivatalosan csak decemberben fogja bejelenteni a modellváltás pontos időpontját, értesült a Frankfurter Allgemeine Zeitung BMW-kereskedők állításaira hivatkozva. A müncheni konszern a lap érdeklődésére csupán annyit közölt, hogy a tervezett modellekről nem adhatnak felvilágosítást.

Elemzők szerint a váltás valószínűleg 2005 tavaszán történhet meg. Egy modell ugyanis általában hét évig uralja a gyártást, s az aktuális 3-as sorozatot hat éve, 1998-ban dobták piacra.

A sportos személyautó szinonimájaként számon tartott BMW 3-asok a konszern legkelendőbb sorozatának számítanak, hat év alatt mintegy 2,75 millió darabot értékesítettek belőlük. A rekordév 2002 volt, amikor 560 ezer 3-as kelt el, de még tavaly is 530 ezer autó talált gazdára.
A német lap információi szerint az új 3-asokat titokban már próbaútra is bocsátották.

Mint ismert, a BMW az elmúlt években számos új modellel (X3, BMW 6, Mini-Cabriolet, az új BMW 1) bővítette kínálatát, múlt héten pedig bejelentette, hogy beszáll a minifurgonok piacára és két-három éven belül saját modellel rukkol elő. A cég emellett a Rolls-Royce-ok további gyártása mellett is kitart.

(Menedzsment Fórum)





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.