Jövőre csak állami vagy önkormányzati cég végezhet hulladékgazdálkodást


A lakossági hulladék átvételét, elszállítását és kezelését (hulladékgazdálkodási közszolgáltatást) 2013. január 1-től csak többségi állami, illetve önkormányzati tulajdonban lévő cég végezhet - egyebek mellett ezt tartalmazza a vidékfejlesztési miniszter által még december végén a parlament elé terjesztett hulladék törvényjavaslat.

A javaslat ellen tiltakoznak az üzletben érintett osztrák cégek. A megnevezett három cég - az AVE, a Saubermacher és az ASA - 20 százalékos részesedéssel bír a magyar piacon és államosításnak tartják a javaslatban foglaltakat.

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás 2013-tól az állam feladata lesz.  Ilyen  cég akkortól csak hulladékgazdálkodási közszolgáltatással foglalkozhat.

A törvényjavaslat szerint közszolgáltató csak olyan jelentős befolyással bíró gazdálkodó szervezet lehet, amelyben az állam - illetve a települési önkormányzat - a tulajdonosok szavazatának többségével tulajdoni hányada alapján egyedül rendelkezik. Feltétel még az is, hogy a társaság tulajdonosaként jogosult arra, hogy a vezető tisztségviselők vagy a felügyelő bizottság tagjai többségét megválassza vagy visszahívja.

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás a lakossági hulladék átvételét, elszállítását és kezelését jelenti. A törvény a kezelést úgy definiálja, hogy az a hasznosítást, az ártalmatlanítás előkészítését, és magát az ártalmatlanítást fedi. Ez pedig felöleli a teljes hulladékgazdálkodási vertikumot.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.