Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Jövőre megnyílhat az égbolt az EU és az USA között
Támogatásukról biztosították az EU tagországainak közlekedési miniszterei csütörtöki brüsszeli találkozójukon az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti légi forgalom liberalizálásáról szóló, a világsajtóban csak "Open sky" néven elhíresült megállapodás tervezetét - jelentette be az Európai Bizottság.
Az egyezményt várhatóan hivatalosan április végén írják alá a csúcsszintű kétoldalú találkozón Washingtonban, és körülbelül egy év múlva lép életbe.
A megállapodás célja, hogy az amerikai, illetve az uniós légitársaságok korlátozás nélkül repülhessenek a légikikötők között, akár az Egyesült Államokban, akár az Európai Unióban. Ennek elsősorban minden bizonnyal az utasok élvezhetik majd az előnyeit, mert a liberalizált piacon a légitársaságok a jövőben teljesen szabadon választhatják meg az útvonalat, az árakat, a verseny éleződése nyomán csökkenhetnek a jegyárak.
A megállapodás többéves tárgyalási folyamat végére tehet pontot. Mindkét oldalon számos akadályt kellett leküzdeni, a londoni Heathrow repülőtér átmeneti időszakra vonatkozó kérelmét az unión belül az utolsó pillanatig vitatták. A londoni légikikötő a legforgalmasabbnak számít ebben a viszonylatban is, és arra hivatkozott, hogy bővíteni kell a várható forgalomnövekedés miatt. Jelenleg mindössze négy légitársaságnak van joga a Heathrow és az Egyesült Államok között repülni.
Jacques Barrot közlekedési EU-biztos jó megállapodásnak nevezte a szöveget, és üdvözölte a tagországok egyhangú jóváhagyását. Ez szerinte garancia arra is, hogy a tárgyalások következő szakaszát - egy még szélesebb körű egyezmény kidolgozását - erős és egységes uniós oldal kezdheti meg.
A világ légi forgalmának 60 százalékát már most az Egyesült Államok és Európa közötti forgalom teszi ki, de a megállapodás nyomán ennek emelkedésére lehet számítani. Nem vonatkozik az egyezmény az amerikai belső forgalom biztosítására, és nem kell változtatni miatta azon az amerikai törvényen sem, amely korlátozza a külföldiek tulajdonszerzését az amerikai társaságokban - főleg ez utóbbi volt az, amely hosszú időn át akadályozta az amerikai kongresszusi jóváhagyást.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







