A novemberben távozó Nagy Zoltán helyett Juhász Miklóst jelölte Orbán Viktor miniszterelnök a GVH elnöki posztjára.
hirdetés
Orbán Viktor miniszterelnök Juhász Miklóst jelölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökének. A hatályos törvény alapján a GVH elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki - közölte a miniszterelnök sajtóstábja csütörtökön az MTI-vel. Nagy Zoltán jelenlegi elnök megbízatása november elsején lejár.
Az új parlament július elején módosította a versenytörvényt. Nem változott az a szabály, hogy a GVH elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A két elnökhelyettes személyére pedig az elnök tesz javaslatot a miniszterelnöknek, akinek az egyetértése esetén a köztársasági elnök kinevezi az elnökhelyetteseket.
Az elnök és az elnökhelyettesek kinevezése 6 évre szólt a régi előírás szerint, ez úgy módosult, hogy az elnök továbbra is 6 évre kap megbízást, de az elnökhelyettesek megbízatása az elnök kinevezési időtartamára szól. Új eleme a törvénynek az, hogy mind az elnököt, mind a két elnökhelyettest a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök felmenti a tisztsége alól.
Kikerült a versenytörvényből két korábbi szabály. Az egyik szerint a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, elnökhelyettesét az elődje megbízatásának lejártát megelőző három hónapon belül meg kell nevezni, valamint a kinevezéséhez szükséges folyamatot az előző kinevezés lejárta előtt egy hónappal be kell fejezni. A másik hatályon kívül helyezett szabály pedig így szól: a GVH elnökének, valamint elnökhelyetteseinek az e törvény hatálybalépésekor fennálló, határozott időre szóló kinevezését a törvény hatálybalépése nem érinti. Az új kinevezési, illetve felmentési szabályokat Sólyom László köztársasági elnök még júliusban megtámadta az Alkotmánybíróságnál.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.