Június 29-én sztrájkolnak a BKV járművezetői és a mozdonyvezetők is


Kiss László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj megszüntetése ellen tiltakozó demonstráción, csütörtökön a Kossuth téren bejelentette: június 29-én és július 7-én 9 órától 11 óráig sztrájkot tart, ha a kormány nem tárgyal érdemben követeléseikről.

A bejelentéshez csatlakozott a Várositömegközlekedés Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége is, Gulyás Attila elnök bejelentette, hogy június 29-én üzemkezdettől két órás figyelmeztető sztrájkot tartanak a BKV-nál dolgozó járművezetők, és ha ez eredménytelen lesz, akkor július 7-én folytatják a munkabeszüntetést.

A mozdonyvezetőkkel egy időben tart sztrájkot a Volán-társaságok dolgozóit tömörítő dél-dunántúli  Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége(AKSZSZ) is - mondta Dobi István, a szervezet vezetője.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.