Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
KIM: változnak a fizetésképtelenségi gazdasági jogi törvények
Újabb, a Széll Kálmán Terv egyik pontjának végrehajtásához kapcsolódó döntést hozott a kormány, egyszerűsödnek a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló szabályok, ezáltal csökkennek a hazai vállalkozások terhei, és megtisztul a gazdasági környezet az alvó, működésképtelen cégektől - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) csütörtökön.
A közlemény emlékeztet arra, miszerint a KIM a Széll Kálmán Tervben vállalta, hogy 2011. december 31-ig megalkotja azokat a jogszabályokat, amelyek a végrehajtási és felszámolási eljárások gyorsítása és átláthatóvá tétele révén csökkentik a vállalkozások terheit.

Nőtt a felszámolások és végelszámolások száma az építőiparban áprilisban
Csődöt jelentett a szakolyi bioerőmű tulajdonosa
Atradius: 35 százalékkal nőtt a felszámolások száma az első negyedévben
Bezárják a balatonfűzfői Dow Chemical üzemet
Opten: jelentősen nőtt a felszámolások és végelszámolások száma az első negyedévben
Bezár a tiszaújvárosi Tisza II. erőmű
A minisztérium elkészítette és hamarosan az Országgyűlés elé terjeszti az erről szóló törvénycsomagot, amely a társaságokról, a cégnyilvánosságról, a bírósági eljárásról, a végelszámolásról, az egyéni vállalkozóról szóló, továbbá más kapcsolódó gazdasági törvények módosítását tartalmazza.
A közlemény szerint a törvénymódosítások célja, hogy a hitelezőket és az államot károsító visszaélő vállalkozói magatartások visszaszoruljanak, a működésképtelen és az alvó cégektől a piac megtisztuljon, és így a működőképes vállalkozások versenyképessége növekedjen, adminisztrációs terheik csökkenjenek.
A "cégtemetők" felderítésére, megszüntetésére új típusú eljárás, úgynevezett kényszer-törlési eljárás jön létre, amelynek köszönhetően gyorsabb lesz a kiüresített, nem működő, megmenthetetlennek bizonyult vállalkozások, vagyontalan cégek piacról történő kivezetése - tartalmazza a közlemény.
A tájékoztatás alapján szigorodik a cégvagyont eltüntető cégtulajdonosok és cégvezetők szankcionálása, továbbá bővül a csalárd módon eljáró vagy mulasztó cégvezetők és cégtulajdonosok elleni jogi fellépés lehetősége, erősödik a bíróság bírságolási jogköre, mert biztosítani kell, hogy felelősségre vonhatók legyenek azok a vezető tisztségviselők, cégtulajdonosok, akik mulasztásaikkal vagy más módon hozzájárultak a hitelezők megkárosításához.
Változnak a fizetésképtelenségi eljárásokra - csődeljárás, felszámolási eljárás - vonatkozó szabályok. A bíróság és a hatóság által alkalmazott szankciók szigorítása várhatóan növeli a hitelezői követelések megtérülését, így a közterhek beszedésének aránya is javítható, továbbá más hitelezők is nagyobb arányban jutnak a követelésükhöz. A módosítás másrészt azt is célozza, hogy a szabályozás biztosítsa az eljárás alá került adós vállalkozás vagyonának védelmét, erősítse a csődeljárás adósságrendező funkcióját, a csődegyezségek megkötésével a felszámolási eljárások száma csökkenjen. Mindezek ugyanis közvetetten hozzájárulhatnak a vállalkozások munkahelymegtartó képességének megőrzéséhez - közölte a KIM.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









