Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
KSH: novemberben is csökkent a kiskereskedelmi forgalom
A kiskereskedelmi forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2009 első tizenegy hónapjában 5 százalékkal, novemberben 7,8 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint 2009 novemberben a kiskereskedelmi eladások 0,8 százalékkal mérséklődtek az előző havihoz képest. A kiskereskedelmi eladások volumene 2007 március óta minden hónapban csökkent éves összehasonlításban.
Tavaly októberben 0,6 százalékkal mérséklődött a forgalom az előző havihoz képest a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint. A kiskereskedelmi üzletek változatlan áron számított eladási forgalma - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2009 első tíz hónapjában 4,7, októberben 7,5 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól. A kiskereskedelmi forgalom volumene 2008 novemberében - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 1,9 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától.
Tavaly az első tizenegy hónapban az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő kiskereskedelemben 6524 milliárd forint értékű árut forgalmaztak, ebből novemberben 617,5 milliárd forint realizálódott. A kiskereskedelmi eladások 45 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes, 16 százaléka az üzemanyag-, 15 százaléka a bútor-, háztartásicikk-, építőanyag-kiskereskedelmi üzletekben bonyolódott; a többi üzlettípus együttes részesedése 24 százalék volt.
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek változatlan áron számított forgalma 2009 első tizenegy hónapjában 4, novemberben 6,6 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem novemberi eladásai 0,8 százalékkal mérséklődtek az előző havihoz viszonyítva.
Tavaly novemberben az eladások 91 százalékát lebonyolító vegyes termékkörű üzletek - hiper- és szupermarketek, vegyesboltok - eladásai 7 százalékkal csökkentek 2008 novemberéhez képest. A nem élelmiszer-kiskereskedelem változatlan áron számított forgalma az első tizenegy hónapban 8,4, novemberben 11,1 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakihoz mérten. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a nem élelmiszer-kiskereskedelem novemberi eladásai 0,9 százalékkal maradtak el az októberitől.
Minden üzlettípusban csökkent a forgalom tavaly novemberben az előző év novemberéhez viszonyítva, továbbra is jelentős mértékű volt a visszaesés az iparcikk jellegű vegyes, valamint a bútor-, háztartásicikk-, építőanyag-üzletekben.
Az üzemanyagtöltő állomások értékesítésének volumene az év első tizenegy hónapjában lényegében az előző év azonos időszakának szintjén maradt, novemberben viszont 1,5 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest.
Az Eurostat gyorsbecslése szerint - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2009. novemberben tovább folytatódott a kiskereskedelmi forgalom volumenének csökkenése; ennek mértéke az Európai Unió 27 tagállamában átlagosan 2,1, az eurózóna országaiban 4 százalék volt az előző év azonos havihoz viszonyítva.
Az országok nem teljes körére rendelkezésre álló adatok szerint növekedést Lengyelországban, Belgiumban, Svédországban, Nagy-Britanniában mértek, a balti államokban viszont továbbra is jelentős mértékű volt a csökkenés.
Folytatódott 2009 novemberében - az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító - gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásainak csökkenése Magyarországon. Forgalmuk az év első tizenegy hónapjában 40,7 százalékkal mérséklődött, novemberben 46,4 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakihoz képest.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok






A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









