Kambodzsa és Mozambik után Magyarországra is betörne a Viettel


A meglévő három szolgáltató mellett további három cég adott be pályázatot a csütörtökön zárult tenderen. Ennek alapján a három már ismert vállalaté lesz a szabad sáv, vagy egy magyar állami cég, a DIGI vagy a legnagyobb vietnámi telekomcég lehet a befutó. Mfor.hu-háttér.

Hat pályázat érkezett

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteki bejelentése szerint hat pályázat érkezett az augusztus elején kiírt frekvenciatenderre: a Telenor, a Vodafone és a Magyar Telekom mellett új szereplőként lépne be a piacra az RCS&RDS, a Viettel és a Magyar Posta.

Az elbírálás ugyanakkor azért érdekes, mert a pályázati kiírásban az szerepelt, hogy az első fordulóban a jelenlegi inkumbens szolgáltatók (Telenor, Vodafone, T-Mobile) nem pályázhatnak, mivel az volt a nem titkolt cél, hogy egy negyedik mobilszolgáltató lépjen be a magyar piacra. Ha ezt vesszük alapul, akkor a hat pályázatból hármat csak a második fordulóban vehet számításba az NMHH, amennyiben az első forduló érvénytelen lesz.

2012-es bérkalkulátorunk már a bérkompenzációt is tudja számolni!

Az NMHH egyelőre azt sem közölte, melyik szolgáltató melyik blokkra adott be pályázatot. A hatóság idén augusztusban összesen három 900 Mhz-es frekvenciasávra írt ki tendert (A, B és C blokk), melyek közül az A blokk nyertese elővásárlási jogot kap a D és az E blokkra, mely az 1800 és a 2100 Mhz-es tartomány szabad kapacitásait tartalmazza. Egy új mobil alapú hangszolgáltatás szempontjából főleg utóbbi két sáv lehet érdekes, hiszen ezeken a tartományokon érdemes új mobilszolgáltatással belépni, a 900 Mhz-es frekvencia elsősorban adatátvitelre használható hatékonyan.

Tényleg összeállt az állami konzorcium

A Magyar Posta indulása a tenderen azt jelentheti, hogy valóban összeállt az utóbbi napokban a sajtóban már megszellőztetett állami konzorcium, melynek keretében a Magyar Villamosművek (MVM), a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Posta közösen lennének mobilszolgáltatók. A három cég összefogására azért volt szükség, mert jelenleg az MVM kezelésében van az ország legnagyobb optikai hálózata, ami megkönnyítené az infrastruktúra kiépítését, az MFB adná a pénzt a beruházáshoz, a Postának pedig megvan az országos hálózata az értékesítéshez.

Az állami mobilszolgáltató ötlete jól hangzik ugyan, de van vele egy gond: sokba kerülne kiépíteni a szükséges rendszert, és azt állami pénzből kellene finanszírozni. A KBC Securities csütörtöki elemzése szerint nagyságrendileg 100 milliárd forintot kellene az államnak arra fordítani, hogy létrehozza az új mobilcéget. Ugyanakkor a költségvetés jelenlegi helyzetét ismerve kérdés, honnan lehet elvenni ennyi pénzt. A fenti problémák ellenére a KBC szakemberei nem lennének meglepve egy ilyen "váratlan" kormányzati döntésen - emeli ki a Bloomberg cikke.

A DIGI-t nem kell bemutatni

Szintén új szereplőként szállna be a magyar mobilpiacra az RCS&RDS, mely gyakorlatilag a hazánkban is működő DIGI-t jelenti, hiszen a DIGI Kft. 98,4 százalékos tulajdonosa ez a román cég. Az RCS&RDS 2005 áprilisában alakult a Romania Cable Systems (RCS) és a Romania Data Systems (RDS) egyesülésével. A vállalat többségi tulajdonosa Teszári Zoltán romániai magyar nagyvállalkozó.

A DIGI Románia és Magyarország mellett Szlovákiában, Csehországban, Szerbiában és Horvátországban van jelen a piacon, a legtöbb ügyfele Romániában van. Délkeleti szomszédunknál a cég kábeltévét, internetet, műholdas tévét, mobil- és vezetékes telefont szolgáltat. A céget korábban lehetséges indulóként emlegették a frekvenciatenderen, azonban az elmúlt hónapokban egyszer sem beszéltek nyilvánosan indulási szándékukról, ezért lehetett meglepő a lépés.

Aranyat, ezüstöt, olajat venne, vagy eladna?

Abból a szempontból mégsem meglepő a DIGI pályázata, hogy a cég már a 2008-ban kiírt frekvenciapályázatra is adott be ajánlatot, azonban végül hosszas huzavona után az NHH 2009-ben érvénytelennek nyilvánította a tendert, így akkor nem kerültek kiosztásra a szabad kapacitások.

A DIGI Kft. 2010-es árbevétele a hivatalos adatok szerint 25,9 milliárd forint volt, emellett 5 milliárdos üzemi eredményt és 5,9 milliárdos mérleg szerinti eredményt ért el a vállalat.

De ki az a Viettel?

Az igazi meglepetést azonban a Viettel okozta a pénteki borítékbontáskor, hiszen őszintén megvallva korábban mi sem hallottunk a legnagyobb vietnámi mobilszolgáltaróról. A cég állami kézben van, a kezelése a vietnámi védelmi minisztériumhoz tartozik. A 90 milliós lakosságú ország mobilpiacán a Viettel részesedése nagyjából 40 százalékos, a vállalat központja a fővárosban Hanoiban van. További érdekesség, hogy a vietnámi fociliga másodosztályában szerepel a Viettel FC, mely korábban a hadsereg csapata volt mielőtt eladták a mobilszolgáltatónak és nevet változtatott.

A Viettel nem csak a magyar mobilpiacon lát fantáziát, hiszen idén januárban ők nyerték a perui mobiltendert is, amivel a negyedik szolgáltatók lettek a dél-amerikai országban. Emellett a cég jelen van Kambodzsában, Laoszban, Haitin és Mozambikban is, honlapjuk szerint összesen 63 millió ügyfelük van. A legtöbb országban Viettel, Metfone vagy Unitel néven fut a szolgáltatásuk.

A vállalat célja, hogy bekerüljön a világ tíz legnagyobb mobilszolgáltatója közé, jelenleg a hat országban összesen mintegy 25 ezer embert foglalkoztatnak. A vállalat fejlődését jelzi, hogy a bevételük a 2006-os 500 millió dollárról tavalyra megtízszereződött, 5 milliárdos számot értek el. Európában jelenleg egyetlen országban sem szolgáltat a vietnámi cég, tehát egy esetleges magyar tendergyőzelem áttörést is jelenthetne számukra a kontinensen.

Beke Károly

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.