Károkat okozhatnak az elégedetlen munkavállalók


A munkahelyi elégedettség kapcsán a szakértők többnyire a pozitív hatásokat, így például a hatékonyság növekedését emelik ki, ám a kérdés vizsgálata során érdemes figyelembe venni a potenciális károkat is. A munkahelyi elégedetlenségnek ugyanis számos negatív következménye van, a Salesjob tanulmánya ezeket foglalja össze.

Képzéscentrum

Több száz képzés egy helyen.

1. A munkahelyi elégedettség/elégedetlenség nagymértékben befolyásolja a teljesítményt. De ez a kapcsolat nem olyan egyszerű, hogy az a kijelentés, miszerint az elégedett alkalmazott nagyobb teljesítményt produkál, jobb minőségű munkát végez, mint az elégedetlen dolgozó, megállná a helyét. Az elégedetlenség és a teljesítmény két tényező függvénye. Az egyik ilyen tényező a szervezeti hierarchiában elfoglalt hely, a másik pedig az, hogy a munkavállalónak mekkora lehetősége van arra, hogy saját munkáját befolyásolja. Az elégedetlenségből származó alacsonyabb teljesítmény azoknál a munkavállalóknál gyakoribb, akik magasabb beosztásban dolgoznak. Ezt a tényezőt, tehát elsősorban az értékesítési vezetők esetében kell szem előtt tartanunk.

Érdekességként megemlíthető, hogy a teljesítmény és az elégedettség/elégedetlenség között egy fordított kapcsolat is kimutatható. Vagyis az elégedettség nemcsak oka, hanem okozata is lehet a jó teljesítménynek. Látnunk kell tehát, - mint ahogy ezt már korábban is említettük – hogy abban az esetben, ha megfelelően, korrekt módon jutalmazzuk a teljesítményt, akkor az az elégedettséget is nagymértékben növelni fogja, mely megint csak hatással lesz a teljesítményre.

2. Azt is látnunk kell, hogy a munkahelyi elégedetlenség szoros összefüggést mutat a fluktuációval. Azok a munkavállalók, akik elégedettek munkakörülményeikkel kevésbé hajlamosak arra, hogy munkahelyet változtassanak, ellentétbe azokkal, akik elégedetlenek. A mi célunk pedig az, hogy olyan cég vezetésén munkálkodjunk, ahol a munkavállalókba fektetett anyagi források megtérülését várjuk. Semmiképpen nem előnyös, ha az alkalmazottak sűrűn váltogatják egymást, hiszen így jelentős befektetést igényel az újabb és újabb alkalmazottak betanítása, képzése.

3. Talán a fluktuációnál is súlyosabb következmény, ha az elégedetlenség következményeképpen megnő a munkahelyi hiányzások száma. Már pedig e két tényező szoros kölcsönhatást mutat. Ha ezt nem igyekszünk megelőzni azzal, hogy megfelelő munkahelyi környezetet teremtünk, mely munkavállalóinkat elégedettséggel tölti el, akkor súlyos kiadásokkal kell számolnunk. Gondolok itt a betegszabadság anyagi vonzataira, továbbá arra, hogy cégünk számos jövőbeni üzleti partnert veszíthet azzal, ha egy értékesítő az elégedetlenség miatt kiesik a munkából.

4. Végül azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy elégedetlen értékesítő nem minden esetben hagyja el a munkahelyét. Ez viszont rengeteg frusztrációval jár. Ez azonban számos olyan viselkedést eredményez (agresszió, visszaesés, közömbösség, ellenségesség), mely nagyban ronthatja a cég eredményességét és hatékonyságát.

A munkával való elégedettség témakörét körül járva tehát, könnyen beláthatjuk, hogy érdemesebb, ha időt és energiát szánunk arra, hogy elégedett alkalmazottakkal vegyük körül magunkat, így biztosak lehetünk abban, hogy cégünk megőrzi a piacon kivívott pozícióját.

Forrás: Salesjob




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.