Kartellgyanú miatt eljárás indult két kereskedő cég ellen


Kartellgyanú miatt eljárást indított két kereskedő cég, az Andosa Market Kft. és a Mortak Fruit Kft. ellen a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A GVH csütörtöki közleménye szerint az ügyindítás első lépéseként előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartottak a hivatal munkatársai.

A GVH azt feltételezi, hogy a Magyarországon 2010 novemberét követően kiírt zöldség és gyümölcs beszerzésekre vonatkozó közbeszerzési eljárások kapcsán a vállalkozások gazdasági versenyt korlátozó megállapodást kötöttek. A hivatal szerint az ajánlattevők tisztességtelen összejátszására, azaz a "körbenyerésre" utalnak az érintett tendereken tanúsított magatartásaik: például az eredmények ismeretében való visszalépés, a hiánypótlás elmulasztása, tartalmi hasonlóságok, referenciák biztosítása.

A közlemény hangsúlyozza, hogy az eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. A törvény szerint a GVH-nak 6 hónap áll rendelkezésére az eljárás lefolytatására, az időtartam két alkalommal szintén 6 hónappal meghosszabbítható.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.