Kemény világ jöhet a kiskapukat kereső cégeknél



A kormány felkérte a vámhatóságot, az adóhatóságot, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP), valamint az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőséget (OMMF), hogy szeptember végéig készítsenek intézkedéscsomagot a feketegazdaság visszaszorítására - mondta Gyurcsány Ferenc.

Visszafogott becslések szerint is Magyarországon a GDP-hez viszonyítva 18 százalékot tesz ki a feketegazdaság aránya, és ha ezt sikerülne 1-3 százalékponttal mérsékelni, akkor 100 milliárd forint nagyságrendű többletbevételt fordíthatna a kormány a magyar oktatás és kultúra fejlesztésére, illetve az adóterhek csökkentésére - mondta a miniszterelnök.

Visszamenőleges büntetés a feketén foglalkoztatóknak

A kormányfő a feketegazdaság mérséklésével kapcsolatos elképzelések között említette annak lehetőségét, hogy ahol az APEH feketefoglalkoztatást észlelne, ott annak idejére, de legalább 3 hónapra visszamenőleg becsléssel is megállapíthatná a közterheket, illetve egy építési beruházás anyagköltségének elemzésével is megállapíthatná a befizetendő általános forgalmi adót.

A kormányfő minderről azután beszélt, hogy a Parlamentben egyeztetést folytatott többek között Nagy János országos vámparancsnokkal, Szikora Jánossal, az APEH elnökével, Pálfalvi Andrással, az OEP megbízott főigazgatójával, és Papp Istvánnal, az OMMF elnökével, ahol felkérést kapott a vámhatóság, az adóhatóság, az OEP és az OMMF, hogy intézkedéscsomagot készítsenek elő a feketegazdaság további visszaszorítása ellen.

18 százalék az eltitkolt gazdaság aránya

Gyurcsány Ferenc kiemelte, hogy szeptember végén a kormány megtárgyalja a hatóságoknak a feketegazdaság visszaszorítását célzó javaslatait, és várhatóan azok alapján törvény- illetve rendeletmódosításokat is indítványoz. A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a magyar feketegazdaság 18 százalékos aránya a régió országaihoz képest is feltűnően magas, példaként említette, hogy Csehországban 7 százalék, illetve Szlovákiában 15 százalék.

Gyurcsány Ferenc utalt arra, hogy a mintegy 25 ezer milliárd forintot kitevő magyar GDP-hez mérve a 18 százalékos feketegazdaság, csaknem 4 ezer milliárd forintot tesz ki. "A kormány ambíciója az, hogy ha az intézkedések hatására sikerül 1-3 százalékponttal mérsékelni a feketegazdaságot, akkor 100 milliárd forint nagyságrendű többletbevétele lenne a központi költségvetésnek" - emelte ki a miniszterelnök.

Alaposan szűrnék a fiktív cégeket

Gyurcsány Ferenc szólt még arról, hogy a kormány felhatalmazná az adóhatóságot arra, hogy kockázatelemzéssel kiválaszthasson cégeket, amelyeknél ellenőrizné, hogy vezetői valóságos személyek-e, és amennyiben azt tapasztalnák, hogy a társaság fiktív, akkor az adószámát akár visszamenőleg is törölhetnék, illetve az újonnan alakuló társaságokat 90 nappal a bejegyzésük után megvizsgálnák, hogy még idejekorán kiszűrhessék a fiktív cégeket.

A kormányfő kiemelte, hogy miután az elmúlt egy évben az ukrán határhoz közel megerősítették a vámellenőrzéseket, elterjedt az a szokás, hogy a csempészett cigarettát csomagban küldték be az országba. Ezért a kormány felhatalmazná a postát arra, hogy az unión kívülről érkező csomagokat - az emberi szabadságjogokat nem sértő, megfelelő garanciális feltételek mellett - fel lehessen bontani.

Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a jövedéki termékek szigorú adóztatása területén jelentős lépés volt ugyan a zárjegy alkalmazása, ám várhatóan 2008. január 1-jével bevezetik a vonalkóddal ellátott zárjegyeket, amelynek leolvasásakor a vámos azonnal megbizonyosodhat arról, hogy rendben befizették-e a jövedéki adót.

A kormányfő összegzésképpen kiemelte: a feketegazdaság elleni intézkedések emelik a központi költségvetés bevételeit, növelik a piac tisztaságát, és mindezt erős társadalmi támogatottság kíséri. "Akik a közteherviselésben nem vesznek részt, azok másokra hárítják a terheket, ami nem tisztességes, és ezen mindenképpen változtatni kell" - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.

MTI/Menedzsment Fórum





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.