Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Kényelmesebb vasúti utazást ígérnek
Az utaspanaszok érdemi kivizsgálásának, a megfelelő utastájékoztatásnak, a kultúrált jegyvásárlásnak, az utasbiztonságnak és a mozgáskorlátozottak utazási feltételeinek garanciáit tartalmazza majd a Magyar Vasúti Hivatalban készülő intézkedési tervben - mondta az MTI érdeklődésére Ábrahám Gergely, a gazdasági tárca szóvivője.

NFM: szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Tarlós: a 4-es metró első szakaszának árából felújíthatták volna a teljes 3-as metrót
Megvan az uniós pénz az 1-es és 3-as villamosvonal felújítására
Fónagy: a fejlesztésen nem lehet spórolni a közösségi közlekedésben
Megkötötte a BKK a BKV-val az új közszolgáltatási szerződést
Huszonegy vasútvonalon buszbérlettel lehet majd utazni
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium célja, hogy az utasok európai minőségű, magas színvonalú kiszolgálásban részesüljenek. A szóvivő elmondta, hogy jelenleg nincs egységes európai gyakorlat a belföldi forgalomban közlekedő utasok jogaira, így a kártérítésére vonatkozóan sem. A szakértők viszont több nemzetközi gyakorlatot is figyelembe vesznek a javaslatok kidolgozásakor - mondta Ábrahám Gergely.
Az európai intézmények jelenleg is dolgoznak a 3. vasúti csomagnak elnevezett, jogszabály-tervezeteken, amelyek a vasúti közlekedés, illetve személyszállítás szabályozását kívánják előremozdítani.
A csomag egyik célja a vasút vonzóbbá tétele egyéb közlekedési módokkal szemben, s ennek érdekében az utasok jogainak bővítését is szorgalmazzák. A kártérítésekkel kapcsolatos javaslatokat az Európai Parlament második olvasatban még nem szavazta meg.
A javaslatok között korábban megfogalmazódott, hogy a nemzetközi forgalomban közlekedő utasok jogait a belföldi forgalomra terjesszék ki. A készülő javaslatoktól a minisztérium azt várja, hogy rövid idő alatt az utasok által érezhetően javulni fog a közlekedési szolgáltatások színvonala - mondta a szóvivő.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







