Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Kenyérből többet, kifliből kevesebbet vásárol a magyar
A hazai friss kenyér és pékáruk piaca az utóbbi években lassan zsugorodott és ugyan kenyérből az idei első félévben öt százalékkal többet, ám kifliből és zsemléből újra kevesebbet vásároltak a háztartások, derült ki a GfK Hungária legfrissebb tanulmányából.
Annak ellenére, hogy az elmúlt 20 évben a hazai pékárupiacon legnagyobb mennyiségi részesedést felmutató fehér kenyér fogyasztása fokozatosan csökkent, még mindig a leggyakrabban fogyasztott öt élelmiszer közé tartozik. Kiflit és zsemlét is gyakran fogyasztunk, hisz mindkét termékcsoport a tíz leggyakrabban fogyasztott élelmiszer közé sorolható hazánkban. A 15 évnél idősebb lakosság háromnegyede hetente többször fogyaszt fehér kenyeret, 58 százalékuk szinte napi rendszerességgel. Kiflit, zsömlét három felnőttből kettő fogyaszt hetente többször.

- Hol a pénz a kuponozásban?
- Kupon és/vagy klubkártya?
- Lojalitásprogramok tapasztalatai
- Hogy működnek a kedvezménykáryták?
A hazai háztartások vásárlási adatai alapján az egy főre eső fogyasztás kenyérből 50 kilogramm, kifliből 60 darab, zsemléből pedig 150 darab volt 2010-ben. Kenyeret a háztartások egy év alatt 67 alkalommal vettek, vagyis nagyjából ötnaponta.
Friss kenyérre, kiflire, zsemlére és egyéb friss pékárura 196 milliárd forintot költöttek a háztartások 2010-ben. „Ezzel a friss pékáruk csoportja értékben a legnagyobb kategóriák közé tartozik és e költési arány nagyjából megegyezik a feldolgozott húsokra kiadott összeggel” – mondta el Sánta Zoltán, a GfK Hungária piacfejlesztési menedzsere. „Az élelmiszerek közül csak friss húsokra, friss zöldségre-gyümölcsre költöttek többet honfitársaink” – tette hozzá a szakember.
Kenyeret szinte minden háztartás vásárol, de kiflit is tízből legalább nyolcan. A kiflinél valamivel népszerűbb a zsemle, legalábbis a vásárlók számát tekintve: tízből kilenc háztartás vásárolt zsömlét az év folyamán különböző rendszerességgel.
A kenyér, kifli, zsemle, valamint az egyéb friss sós és édes péksütemények napi táplálkozásunk részét képezik. Így nem meglepő, hogy ezeket elsősorban a lakóhely közeli boltokban szerzi be a többség. A tavalyi évben az összes kenyér és pékáru majdnem felét kisboltban, 16 százalékát pedig pékségekben szerezték be a vásárlók. A napi vásárlási helyszínek közül a szupermarketekben is nagyobb mennyiség fogyott; ugyanakkor a hipermarketek és a diszkontok ebben a kategóriában a többihez képest kisebb részesedést tudtak elérni.
Hypermarketek a zsemlekirályok
A csatornák versenye kapcsán elmondható, hogy a hipermarketek a vásárlókat vonzó olcsó pékáru akcióknak köszönhetően a zsemlék piacán nagyobb részarányt tudtak elérni. Az árakcióknak köszönhetően 2010-ben a hipermarket csatornában átlagosan 11 forintba került egy darab zsemle és ennek köszönhetően a mennyiségi értékesítéséből a hipermarketek 21 százalékkal részesedtek a tavalyi évben. Ezzel szemben például a kisboltokban átlagosan 20, a szupermarketekben 18, a diszkontokban 16 forintot fizettek a vásárlók tavaly egy darab zsemléért.

A kilónkénti árakat tekintve a kenyérnél drágább kifliből és zsemléből már kevesebbet vásároltak a hazai háztartások az idei első hat hónapban, míg az átlagosan kilónként 278 forintba kerülő kenyér vásárlása enyhén – öt százalékkal – nőtt.
mfor.hu

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









