Keresik a cégek a diák munkaerőt és egyre több fiatal dolgozna



A nyári hónapokban egyre több diák keres munkát, és a cégek érdeklődése is megnő a fiatal munkavállalók iránt, akik azonban egyre többen dolgoznak év közben is, hogy esetlegesen kieső zsebpénzüket pótolják - számoltak be tapasztalataikról az MTI által megkérdezett iskolaszövetkezetek és egy toborzó cég.

Marosi Zoltán, az Universitas és a MELÓ-DIÁK vállalkozási igazgatója az MTI-nek arról számolt be, hogy a nyári hónapokban jelentősen megnő az érdeklődés a diákmunkák iránt, mivel a középiskolások is szeretnének munkába állni. Elmondta: míg például 2010 márciusában 2.100 diák kapott fizetést Budapesten illetve Pest megyében az iskolaszövetkezettől, addig a nyári hónapokra jelentősen nő a náluk dolgozó diákok száma, tavaly júliusban például több mint 3.000  diáknak utaltak fizetést, ami 2010-re is igaz.

A legjellemzőbb állások az árufeltöltő, a pénztárosi, a gyorséttermi, a szórólaposztó munkák, míg a kisebb cégek adatrögzítő, adminisztrációs és szakmai tudást igénylő pozíciókat kínálnak a diákoknak. Az órabérek – szakmai- és nyelvtudástól függően – 460 és 1.200 forint között mozognak, jellemzően azonban 500 forint körül keresnek a diákok.

Budapesten nyáron a cégek érdeklődése is megélénkül a diákmunkaerő iránt,  a diákok részéről pedig az érzékelhető, hogy kevésbé válogatnak a lehetőségek között – mondta Marosi Zoltán. Ezt az okozza, hogy a válság miatt már nemcsak a nyaralásra, valót, hanem sokszor például a zsebpénzüket is így keresik meg a fiatalok.

Hozzáfűzte: nemcsak nyár elején van munkakínálat, hanem a szorgalmi időszakban is rengeteg lehetőség közül lehet válogatni.

Hasonló tapasztalatokról számolt be az MTI-nek Göbl Róbert, az országos irodai lefedettséggel  rendelkező Mind-Diák Szövetkezet cégvezetője, aki elmondta: a megrendelőknél  havonta átlagosan 1.500 diáknak biztosítanak munkalehetőséget, a nyár közeledtével ez a létszám 2.000-2.500- főre  emelkedik.

A legnépszerűbb pozíciók között az irodai adminisztrációs feladatokat, a telefonos munkákat, valamint az értékesítési részfeladatok ellátását említette a szakértő. Hozzátette: vidéken a megrendelői igények miatt még mindig jellemzőbbek az üzemi, vagyis a fizikai jellegű munkák.

Az átlagos bruttó órabér 500-600 forint, de nyelvtudás vagy szakképzettség esetén elérheti akár az 1.000 forintot is Budapesten és vonzáskörzetében, míg vidéken 5-20  százalékkal keresnek kevesebbet a diákok - mondta a cégvezető.

Göbl Róbert hangsúlyozta: a diák munkaerő iránt érdeklődő cégek igyekeznek olyan, fiatalok által is elvégezhető részfeladatokat – például fénymásolás, adatrögzítés, telefonos munka  - találni, amelyekkel levehetik a terhet saját állományú dolgozóik válláról, ugyanakkor a válság miatt az is érezhető, hogy a cégek amellett, hogy saját munkavállalóik megtartására törekednek, a diákokat csak alapos előszűrés után alkalmazzák.

Tavalyhoz képest csökkent a különbség az iskolaidőben és a nyáron munkát kereső diákok száma között, vagyis egyre többen nemcsak nyáron, hanem a tanulás mellett is dolgoznak - ismertette a szakértő. Szerinte ez azért van így, mert a válság miatt a diákok nemcsak egy-egy adott dolog - például jogosítvány, nyaralás, sportfelszerelés - megszerzése miatt, hanem mindennapi megélhetésük biztosítása érdekében is munkát vállalnak.

Szekeres Katalin, a Manpower Munkaerő-Szervezési Kft. toborzási és marketing vezetője elmondta: tavalyhoz képest nem tapasztaltak számottevő növekedést a diák munkakeresők számában. A cégek részéről az jellemző, hogy a nyári szabadságolások miatt kieső munkaerőt - főleg adminisztrációs, asszisztensi területeken - diákmunkával vagy munkaerő-kölcsönzéssel oldják meg.

A diákok iránti másik igény a szakmai gyakorlatok terén tapasztalható. Számos, főleg nagyobb, multinacionális vállalat rendelkezik hivatalos szakmai gyakorlati programmal, ami akár a későbbi munkavállalást is elősegítheti - fűzte hozzá Szekeres Katalin.

MTI/Menedzsment Fórum





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Buda-Cash: Magyarország nem tud megállni a saját lábánBuda-Cash: Magyarország nem tud megállni a saját lábán

A jelenlegi helyzetben, a magas kötvényhozamok mellett fenntarthatatlan hazánk finanszírozása, ezért van szükség arra, hogy megállapodjunk egy újabb hitelkeretről a nemzetközi szervezetekkel. A brókercég elemzői szerint ez a tavasszal megtörténhet, utána pedig jelentősen javulhat a magyar eszközök megítélése, a folyamat egyik nyertese az OTP lehet. Mfor.hu-tudósítás.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 16:47 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 12:57 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
[ 2012-02-09 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Mari
" Akkor számoljunk: a svédek dolgoznak a leghosszabb ..."
[ 2012-02-09 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/az_albizo..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.