Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Késve érkeznek a luxusmárkák
Csak jövő év őszére újítják fel a Vörösmarty téri Luxus Áruházat. A vele szemben lévő épületet, amelyben a H&M is helyet kap ugyancsak ősszel fogják átadni, írja a Világgazdaság.
A korábban tervezettnél közel egy évvel később, csupán jövő őszre készül el a Skála-Coop Zrt. tulajdonában lévő Vörösmarty téri Luxus Áruház felújítása. A beruházás azért maradt el az idén, mert az épületben összesen tízszázalékos részesedésű 17 lakó egyike megfellebbezte az építési engedélyt.
A Skála-Coop tulajdonosa, a Capital Zrt. vezérigazgatója, Somfai Róbert a Világgazdaságnak elmondta, hogy a több mint 400 millió forint érték munkálatok azért halasztódnak ennyire, mert a teljes épületgépészeti rendszer elöregedett, így a kazánokat csak április 15 után lehet cserélni. Emellett a kivitelezőkkel korábban megkötött megállapodások egy részét is újra kell tárgyalni.
Ősszel nem csupán a Luxus Áruház készül el, hanem a tér másik oldalán az egykori ORI-ház helyén az ING által építtetett palota is, amelyben hatezer négyzetméter lesz a bérbe adható eladótér. Itt kap helyet a Zara vetélytársa, a H&M üzlete is.
Ugyancsak ez év őszén szerették volna befejezni, de csak jövő tavaszra készül el a Deák Ferenc utcába tervezett 15 milliárd forintos beruházás, a Fashion Street. A vendéglátóegységekkel tarkított
bevásárlóutcában úgynevezett felső középkategóriás, prémium márkákat árusító üzletek lesznek, és várhatók olyanok is, mint a Benetton, a Sisley, a Puma és az S.Oliver, számol be a
Világgazdaság.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







