Magyarországról induló járatot eddig nem, de érkezőt már hármat is töröltek Ferihegyen, késésekre mindenképpen számítani kell - mondta Szilágyi Károly, a repteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs vezetője az MTI-nek szerdán.
Az utóbbi évek legnagyobb havazása érte el szerda hajnalban Anglia déli részét, beleértve Londont, amelynek repülőterein több budapesti járatot is töröltek. Időleges lezárásokkal és nagy fennakadásokkal működött szerdán a Londont kiszolgáló öt nagy nemzetközi repülőtér közül Heathrow, Luton és Gatwick, mert a hókotrók nem győzték eltávolítani a havat a pályákról.
Mindkét repülőtér több budapesti járatot is fogad és indít.
Az easyJet légitársaság Lutonon és Gatwicken is törölte egy-egy budapesti járatát, és a Wizz Air délelőtti járata sem indult el Lutonra Ferihegyről.
hirdetés
Heathrow-n, a legnagyobb londoni repülőtéren a British Airways három budapesti járata közül a középsőt törölték szerdán.
Szilágyi Károly, a repteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: az egész Európát sújtó intenzív havazás miatt több járat késve érkezett Ferihegyre, s ezek késve is indulnak tovább.
Ferihegyen egész éjjel dolgozott a reptér 21 egységből álló hótakarító flottája. Szilágyi Károly szerint a gépek száma megfelel egy megyei közútfenntartó teljes állományának. A hókotrók, hómarók, hóseprők mellett vegyszerekkel is kezelik a területet a jegesedés, síkosság ellen.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.