Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Készül a vészforgatókönyv az euró bevezetésére?
Nem tartja a valóságtól elrugaszkodott, megvalósíthatatlan elképzelésnek Szanyi Tibor szocialista képviselő, hogy soron kívül kérjük felvételünket az eurózónába - írta a szerdai Magyar Hírlap.
A szocialista parlamenti képviselő a lapnak elmondta: tudomása szerint a Pénzügyminisztériumban dolgoznak ezen a forgatókönyvön is, a pénzügyi-gazdasági válság következtében pedig - információi szerint "vészforgatókönyvként" - az Európai Unió központjában, Brüsszelben, de Londonban, Párizsban és Berlinben is számolnak ezzel a lehetőséggel.
A lap emlékeztet arra, hogy a képviselő már október 9. óta sürgeti pártjában és képviselőcsoportjában ezt a lépést, s a kormányt is felszólította: az első lehetséges alkalommal vezessék be az uniós fizetőeszközt.
Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának felvetésére, aki szintén az euró soron kívüli bevezetésének ötletét fogalmazta meg a hét végén, Szanyi Tibor kijelentette: figyelni kell a bankvezérre, aki "tisztában van azzal, mit főznek a világ pénzügyi konyhájában".
"Mindenki örülne, ha hazánk az euróövezet tagja lenne, de erre soron kívül nincs lehetőség" - mondta a Magyar Hírlapnak ezekre a felvetésekre reagálva Varga Mihály, a parlament költségvetési bizottságának fideszes elnöke.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









