Az IPOSZ szerint a versenyképes adórendszer megteremtése, a foglalkoztatás bővítése, a feketegazdaság visszaszorítása, valamint a gazdaság igényeihez igazodó szakképzés megteremtése az új kormány első számú tennivalói közé tartozik, a kisvállalkozói munkaadói szervezet erre 2010. évi cselekvési programjában is kitér - közölte az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) sajtószolgálata.
A kisvállalkozói szövetség úgy látja, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások sokasága került "padló közeli" helyzetbe. A mikrovállalkozások kilátástalan helyzetéhez a magas közterhek, a lakossági és az állami megrendelések csökkenése, a beruházásokra, a karbantartásra, a telephelyfejlesztésre szánt költségek radikális visszaesése, a tőkehiány vezetett.
A kisvállalkozások meglévő tartalékaikat már nem beruházásra, fejlesztésre, hanem a túlélésre fordítják - figyelmeztet a szövetség. Holott a mikro- és kisvállalkozások részvétele a foglalkoztatásban, a termelésben és a szolgáltatásban meghatározó, ezért fejlesztésük gazdasági és társadalmi érdek - mutatnak rá.
Az IPOSZ az új kormánytól gyors, ugyanakkor megalapozott, a vállalkozásokra és gyakorlati tapasztalataikra építő gazdaságpolitikát vár. A helyzetértékelésében, a kidolgozásában és végrehajtásában az érdekképviseletekkel történő hatékony, folyamatos együttműködést alapelvnek tekinti.
Az IPOSZ-t alkotó 238 jogilag önálló ipartestületbe - közöttük 30 országos szakmai szövetségbe - tömörült 42 ezer vállalkozás mintegy 250 ezer alkalmazottat, segítőcsaládtagot foglalkoztat, 7-8 ezer szakmunkástanulót képez, 200 kézműves és kisipari szakmát képvisel.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.