Két év börtönre ítélték az egykori munkavédelmi felügyelőt


Jogerősen két év börtönbüntetéssel, 400 ezer forint pénzmellékbüntetéssel, valamint 50 ezer forint vagyonelkobzással sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a korábbi munkavédelmi felügyelőt, aki kisebb összegek fejében különféle szolgáltatásokat nyújtott az általa ellenőrzött és esetenként megbírságolt cégeknek.

A kecskeméti férfi 2001 márciusától dolgozott munkavédelmi felügyelőként. A vádlott a munkahelyeken ellenőrzést tarthatott, felhívhatta a munkáltató figyelmét a biztonságos munkavégzés követelményeinek teljesítésére, a feltárt hiányosságok megszüntetésére, első fokon határozatot hozhatott, eljárási és szabálysértési bírságot szabhatott ki.

A vádlott munkáját köztisztviselőként végezte egészen 2007. november 21-ig, akkor az ellene indult fegyelmi eljárás során megszüntette jogviszonyát.

A férfi az által végzett ellenőrzéseken, hivatali helyzetével visszaélve, több ízben kisebb-nagyobb összegek fejében az által ellenőrzött cégeknek olyan szolgáltatásokat nyújtott, amelyek a hivatali működésével összeférhetetlenek, és az is előfordult, hogy hamis jegyzőkönyvet állított ki. Így például több építkezésen is munkavédelmi szabálytalanságokat fedezett fel, bírságot szabott ki, majd az ellenőrzés után felajánlotta a megbírságolt cégek vezetőinek, hogy a további szabálytalanságok kiküszöbölése érdekében munkavédelmi tanácsokat ad.

Volt, ahol bírságolás után tízezer forintért munkavédelmi oktatást tartott, máshol építőipari kivitelezési szabályzatot készített húszezer forintért, vagy egy építőipari munkavédelmi szabályokról szóló könyvet adott át húszezer forintért. Végül az egyik vállalkozó - akinek húszezer forintért kockázatértékelést készített - tett bejelentést az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségnél.

A táblabíróság Hegedűs István vezette tanácsa döntésével súlyosbította az első fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó ítéletét. Az indoklásban elhangzott: a Szegedi Ítélőtábla gyakorlata következetes abban, hogy a korrupciós bűncselekményt elkövető hivatalos személyek esetében végrehajtandó szabadságvesztés büntetést szab ki, mert ez áll arányban az elkövetett bűn súlyával. Egyben a hivatalos személy korrupciós bűncselekmény elkövetésével méltatlanná válik a közügyekben részvételre, ezért egészítette ki a táblabíróság a vádlott büntetését két év közügyektől eltiltással.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.