Két felsővezetőtől vált meg a MÁV


Kozák Tamás, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója és Átal László, a MÁV Zrt. gazdasági általános vezérigazgató-helyettese távozik a cégtől.

A MÁV Zrt. igazgatósága csütörtökön két felsővezető felmentéséről döntött: Kozák Tamás, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója és Átal László, a MÁV Zrt. gazdasági általános vezérigazgató-helyettese szeptember 15-i hatállyal közös megegyezéssel távozik a cégtől - közölte a vasúttársaság.

Az új vezetőket kinevezésük után nevezik meg. A közlemény ismerteti: Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a cégcsoport új stratégiájának, működési modelljének kialakítását új vezetőkkel képzeli el.

A vasúttársaság vezetője elismerte és megköszönte a távozó szakemberek eddigi munkáját, a munkaviszonyuk megszüntetésével kapcsolatos elszámolás a hatályos jogszabályok szerint történik - áll a közleményben.

Kozák Tamás 2005-től különböző vezetői pozíciókban tevékenykedett a MÁV Csoportnál, 2008. február 1-jétől a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója volt. Átal László 2009-ben érkezett a MÁV Zrt.-hez, előtte a MÁV Cargo Zrt. pénzügyi vezérigazgató-helyettese, majd vezérigazgatója volt.

További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 22:36 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.