Két sikeres üzletasszony anno



Egy vesztett háború után és egy gazdasági világválság küszöbén alapította - abban az időben szokatlan módon - két fiatal lány a Teréz körút és a Dohnányi Ernő - akkor Hegedűs Sándor - utca sarkán a ma is meglévő ERMA-t. Az mfor.hu Mesél a múlt sorozatának jelen részében bemutatjuk, hogy lett naggyá e vállalkozás...

Nem ment a virágbolt

A huszonéves Herzmann Erzsébet a tízes évek végén nyitotta meg aprócska virágüzletét a József körút 17. szám alatt. A bolt nem ment jól, a háború utáni pénztelen világban az emberek nem igen akartak vágott növényekkel kedveskedni szeretteiknek. Erzsébet néhány esztendő után már ott tartott, lehúzza a rolót, s más foglalkozás után néz, amikor a sors váratlanul elé sodorta a vele közel egykorú Goldberger Mariskát. A fáma szerint az ifjú leány valami tápszerért tért be a kicsiny helyiségbe - s ketten első pillantásra szimpatikusnak találták egymást.

Este, zárás után beültek egy közeli vendéglőbe, és egy kispörkölt és egy-egy pohár hosszúlépés mellett elkezdtek kombinálni, tervezgetni. Hamar kiderült, Erzsike adja majd a szükséges 8,5 millió koronás alaptőkét, míg Mariska az ötletet. Másnap reggel már ki sem nyitottak: a vevőket egy tábla fogadta, mely szerint itt hamarosan kézimunkaüzlet nyílik!

"Névházasság"

Az átalakítással néhány hét alatt elkészültek, és 1922 nyarán megnyitották apró boltjukat, amelynek furcsa neve is szót érdemel. Vállalkozó kedvű hölgyeink először nem tudtak dűlőre jutni az elnevezés kérdésében, végül hosszas tanakodás után úgy döntöttek, az Erzsike Mariska pár két-két első betűjét házasítják össze: így született az ERMA.

A József körúti "pántlikakimérés" hamar népszerű lett a környéken, s idővel a város távolabbi részeiből is eljöttek ide vásárolni. A kiszolgálás mindig udvarias volt, s az árak sem szárnyaltak az egekben. Mondanunk sem kell, ez utóbbi abban az időben igen sokat nyomott a latba. Az olcsóságot egyébként úgy érték el, hogy Mariskának kiváló kapcsolatai voltak a textiliparban, így közvetítők nélkül tudott hozzájutni az alapanyagokhoz s egyéb kellékekhez.

A közös élet kora azonban hamar lezárult: 1925-re már mindkét hölgynek bekötötték a fejét. Mariskát Rózsa Gyula, a kor ismert és jó hírű textilkereskedője vette el, aki rábeszélte ifjú feleségét, költözzenek el a szűk helyiségből a közeli, négyszer akkora József körút 11. szám alá. Erzsike nem tartott velük, s kivált a firmából, de beleegyezett, hogy a jól bevált cég továbbra is használhassa nevét. Lelépéséért állítólag egy összegben kifizették hajdani beruházásának kamatokkal és az akkoriban ugyancsak száguldó inflációval növelt összegét. A pontos szám nem ismert, de az egykorú pletykák szerint több tucat millió koronáról volt szó.

A nevek bűvöletében

Az ilyen, első látásra fur- csa nevek, mint például az említett ERMA egyál- talán nem voltak szokat- lanok a XIX-XX. század- ban. Említhetnénk például a Magosix taxit, a Palma gumitalpat, Küry Klára levélpapírját, a Részvény Szalámit, Szám triciklit vagy a Pneumatic gumi- abroncsot. De volt Halali és Bon Mot likőr is.

Az új helyszínen ugyancsak jól ment az üzlet. Rózsáék rengeteget hirdettek, bevezették a csomagküldő-szolgálatot, így egy-két esztendő alatt vidéken is ismertté váltak. Az egykori főkönyvek tanúsága szerint legjobban a függönyöket, a keleti - ám valójában itthon készült mintás szőnyegeket és csipkerátéteket keresték, de szépen fogyott az olcsó magyar vászon is. A cég rendszeres szereplője volt a Budapesti Nemzetközi Vásároknak, melyek ideje alatt árleszállításokkal kedveskedett a nagyérdeműnek.

Férj és feleség megosztotta a munkát: Rózsa Gyula a boltot vezette, míg Mariska a háttéripart koordinálta. Kezdetben két alkalmazottjuk volt, majd 1928-ra a létszám felment egy tucatra, majd egy esztendő múlva már közel harminc embert foglalkoztattak a vállalatnál. Igyekeztek minél több saját terméket előállíttatni, hisz így garantált volt a kiváló minőség.

.




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.