Már csak két telephelye van az AAA Autónak hazánkban


Pécsi és szegedi telephelyének bezárása után már csak két ingatlant tartott meg Magyarországon az AAA Auto, s ezzel végére ért racionalizálási programjának, írja a Napi Gazdaság.

A csoport folyamatosan értékesíti feleslegessé vált telephelyeit. A negyedik negyedévben várhatóan csak egy kisebb értékű ingatlant sikerül majd eladniuk, a nagyobb értékűek eladása a jövő évre marad.

December elején további két magyar telephelyet is bezárt az AAA Auto, ezúttal Szegedről és Pécsről fújtak visszavonulót. Magyarországon így már csak két működő telephelye maradt a csoportnak, a fóti és a székesfehérvári.

Az igazgatóság szerint a bezárásokkal teljesült az idei cél, az európai telephelyek számának 38-ra csökkentése. A csoport 2008. negyedik negyedéve szezonálisan várhatóan gyengébb lesz, azonban az éves szinten tervezett 60 ezer autó eladása még teljesülhet, számol be a Napi Gazdaság.




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.