Kétezer tonna e-hulladékot dolgozhatnak fel Debrecenben


Elektronikai hulladékbontó üzemet adtak át hétfőn Debrecenben az A.K.S.D. Kft. Regionális Hulladékkezelő Központjában. Az észak-alföldi régióban egyedülállónak tekinthető beruházás évente kétezer tonna e-hulladék kezelését teszi lehetővé - mondta el az átadáskor Gosztola Ferenc kereskedelmi és marketingigazgató.

Ez a mennyiség csak töredéne annak, amennyi ilyen típusú hulladék évente hazánkban keletkezik. Magyarországon jelenleg évente mintegy 130 ezer tonna elektronikai hulladék keletkezik. Elmondta azt is: Magyarország vállalta, hogy az e-hulladékok hasznosítási és újrafeldolgozási arányát 2007 végére a jelenlegi 18 százalékról 60 százalékra emeli.

A debreceni beruházáshoz a Hajdú-Bihar Megyei Munkaügyi Központ munkahelyteremtő pályázat keretében hatmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott. A 24 millió forint összberuházással elkészült elektronikai hulladékbontó üzemben hat új munkahely létesült.

A lakosság az elavult, újrahasznosításra váró elektronikai berendezéseket vagy közvetlenül a bontóüzemben, vagy a cég debreceni lakossági hulladékudvarában helyezheti el. Az A.K.S. D. azt is tervezi, hogy a jövőben telefonos bejelentés alapján gyűjtőkocsival szedi össze az elektronikus hulladékokat a térségben.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.