Kétmilliárd dollár felett a magyar-ukrán külkereskedelem


Ismét kétmilliárd dollár felettire nőtt a magyar-ukrán külkereskedelmi mérleg összege - közölte Jurij Mushka, Ukrajna magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete szerdán Nyíregyházán.

Az ukrán adatok szerint 2 milliárd 70 millió dollár volt a múlt évi forgalom - mondta a diplomata, aki a nyírségi nagyvárosban Seszták Oszkárral (Fidesz-KDNP), a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat elnökével és Kovács Ferenccel (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármesterével tárgyalt a határ menti kapcsolatok további erősítésének lehetőségeiről.

A nagykövet tájékoztatása szerint a két ország közötti külkereskedelem a pénzügyi-gazdasági világválság hatására jelentősen visszaesett a 2008. évi 3 milliárd dolláros összegről, de tavaly ismét növekedni kezdett, valamivel több, mint 40 százalékkal javult a mérleg.

Jurij Mushka a forgalom-emelkedés mellett örvendetesnek tartotta az export-import kiegyensúlyozottságát is, s úgy vélte: az idén további javulás várható a magyar-ukrán kereskedelemben.

A diplomata szerint a befektetési kapcsolatok további erősödésére is lehet számítani a két ország között, s ebben szerepet játszhat az értékpapír-piac.

A nagykövet kitért arra, hogy a gazdasági-pénzügyi együttműködést jelentősen segítheti a tervezett vízum-könnyítés, ami egy-másfél éven belül megvalósulhat.

A könnyebbé váló utazás - mint fogalmazott - a leggyorsabban az idegenforgalmat javíthatná. Ukrán részről jelentős az érdeklődés pédául a határhoz közeli magyarországi idegenforgalmi helyek, így Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő, Hajdúszoboszló, Debrecen, Miskolc-Tapolca, Lillafüred, Aggtelek és Eger nevezetességei iránt.

Jurij Mushka a szabolcsi önkormányzati vezetőkkel folytatott tárgyalásain fontosnak tartotta, hogy a határ menti térségben ismét napirendre kerüljön közúti, vasúti és vízi közlekedés feltételeinek javítása. Szerinte az M3-as autópálya Nyíregyháza és Vásárosnamény közötti szakaszának, s ahhoz kapcsolódóan a vásárosnaményi új Tisza-híd megépítése felgyorsítaná az ukrán oldalon tervezett sztráda kivitelezését is.

Záhony térségében a vasúti kapcsolatok további erősítésére is van mód, míg a Tiszán az uszályos szállítást lehetne beindítani a jövőben.

Az ukrán nagykövet megállapodott tárgyalópartnereivel arról is, hogy a közeljövőben magyar-ukrán üzletember-találkozót szerveznek Nyíregyházán, amelyen a résztvevő vállalkozások együttműködési partnereket találhatnának gazdasági-kereskedelmi kapcsolatuk erősítéséhez.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.