Kétmilliós közbeszerzési bírság a MÁV-nak


A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a MÁV Zrt. "Távközlési üzemeltetés támogató rendszer kialakítása" című tenderének lezáró döntését, és 2 millió forintra bírságolta az ajánlatkérőt - az eredmény a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.

A kétfordulós, tárgyalásos közbeszerzéssel a MÁV szoftver licencet és hozzá kapcsolódó szolgáltatást kívánt vásárolni. Az első szakasz végén 5 jelentkezőt választott ki, akikkel az első fordulóban külön-külön tárgyalt a műszaki tartalomról, majd a második fordulóban közösen az árról. A végén az lett a győztes, aki az összességében legelőnyösebb ajánlatot adta. A végeredmény úgy jött ki, hogy a rész-szempontokat pontozta az ajánlatkérő, majd a pontszámokat beszorozta a hozzájuk rendelt súlyszámmal. Az lett a nyertes, aki a legnagyobb - a súlyszámokkal korrigált - pontszámot érte el.

A MÁV Zrt. a NETvisor Zrt.-t hirdette ki nyertesnek, aki 350 millió forintos ajánlati árat adott meg. A nyertes összpontszáma 1136,1 volt, a második legkedvezőbb ajánlatot tett céget viszont nem nevezte meg az ajánlatkérő. A 1118,4 pontot elért Fornax Zrt. az értékelést nem fogadta el, és miután áttanulmányozta a nyertes ajánlatot, a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult. A KDB - ideiglenes intézkedésként - megtiltotta a szerződéskötést a nyertessel.

A NETvisor Zrt. a saját fejlesztésű NETinv nevű szoftverével pályázott, amelyről azt állította, hogy "dobozos termék", ami azt jelenti, hogy kész, és azonnal használható. Ezzel szemben az ajánlatkérő előre közölte, hogy a saját fejlesztésű szoftvert úgy fogja fel, mint amely még fejlesztésre szorul, így kevesebb pontot kap, mint a valóban kész termék. Ennek ellenére a NETinv a késztermékre járó, magasabb pontszámot kapta az értékeléskor.

A nyertes cég a jogorvoslati eljárásban becsatolta az Invitel Távközlési Zrt., valamint a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által kiadott referencia nyilatkozatot. Mindkét cég használta a NETinv szoftvert. A hivatal - a Fornax Zrt. kérdésére - közölte, hogy a szoftvert 7 millió 950 ezer forintért vásárolta.

A KDB azért marasztalta el az ajánlatkérőt, mivel az nem tartotta magát - az általa vállalt - értékelési szempontokhoz. Előre közölte, hogy ha az ajánlott szoftver bármely alrendszere saját fejlesztésű, azért kevesebb pont jár, hiába elégíti ki egyébként a kért követelményeket. A határozat megjegyzi, hogy az ajánlatkérő bemutatót kérhetett volna a NETinv szoftverről, amelynek eredményeképpen meggyőződhetett volna arról, hogy fejlesztés nélkül is ellátja a szükséges funkciókat.

A nyertes ajánlat - mint a KDB megállapította - továbbra is érvényes, viszont jogszerűen újra kell értékelni, hogy megállapítható legyen a nyertes cég. A 2 millió forintos bírság kiszabásakor a MÁV Zrt. terhére írta a KDB, hogy korábban többször követett el - bírsággal sújtott - közbeszerzési jogsértést, javára szólt viszont az, hogy nem kötötte meg a nyertessel a szerződést, tehát a jogsértés reparálható.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.