Kétszáz dolgozótól válna meg a Pannon


Közel kétmilliárd forinttal kívánja csökkenteni a Pannon cég személyi költségeit, melynek keretében 200 embertől válhatnak meg, áll a társaság közleményében.

A mobil hang-és adatszolgáltatásokat nyújtó Pannon ma új javaslatokat terjesztett elő házon belül a cég személyi költségeinek 1,9 milliárd forintos csökkentésére, amellyel egy időben konzultációkat kezdeményez dolgozóival. A javaslat a Pannon 2010-re vonatkozó, 3 milliárdos költségcsökkentési stratégiájának része. A lépés várhatóan megközelítőleg 200 munkatársat és 50 egyéb, nem pannonos alkalmazottakkal betöltött pozíciót érint majd, közölte a vállalat.

Az így keletkező megtakarításokat a termék- és szolgáltatás-fejlesztésre fordított befektetések szinten tartására, illetve növelésére fordítja a cég, különös tekintettel a mobil szélessávra és a jövőbeli LTE hálózatokra, valamint arra, hogy az ügyfeleknek elsőrangú ár-érték arányú termékeket nyújthassanak.

Anders Jensen, a Pannon vezérigazgatója kifejtette: "A Pannonnak rugalmasabbá, gyorsabbá és hatékonyabbá kell válnia. Működésünk átalakításával gyorsabban válhatunk hang- és szöveg-alapú szolgáltatásokat nyújtó vállalatból vezető, innovatív mobil hang-, adat- és internet-szolgáltatóvá. A költségek csökkentésére, a termelékenység maximalizálására és a befektetéseink hangsúlyának a mobil szélessávra való áthelyezésére irányuló döntésekkel jobban kielégíthetjük ügyfeleink igényeit és nagyobb ütemű, fenntartható növekedést érhetünk el."

"Tudatában vagyunk annak, hogy a döntés nehéz, és körültekintő lépéseket teszünk annak érdekében, hogy közvetlen, mindenkit érintő és nyílt konzultációt folytassunk dolgozóinkkal. Az érintett alkalmazottak olyan végkielégítési csomagot kapnak, amellyel elismerjük a Pannonnál végzett munkájukat. Emellett gondoskodunk arról, hogy outplacement szolgáltatások segítségével megfelelő támogatást kapjanak a munkakereséshez" - mondta el a cég vezetője.

A világ egyik legnagyobb mobilszolgáltatója, a Telenor Csoport részeként a Pannon továbbra is hosszú távra elkötelezett magyarországi beruházó marad, áll a közleményben.

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.