Kevés a pénz az energiatakarékossági programokra


A szén-dioxid kvóta eladásából tavaly a költségvetés 40 milliárd forint bevételhez jutott, amely a Zöld Beruházási Rendszerbe került, de ennek a Klímabarát Otthon alprogramja keretében csak 188 pályázó jutott 379 millió forint támogatáshoz - közölte a Knauf Insulation Kft. szerdán.

Indul a Tőzsde GP!
Indul a Tőzsde GP!

A legjobb edzésmenő 1 millió, a győztes 10 milliót kap befektetésre!
Tanuljon és nyerjen velünk!

Európában az energia felhasználás 40 százaléka jut az épületekre, ennek pedig 63 százalékát a lakások fogyasztják el. Magyarországon a 4 millió lakásból 2,8 millió a családi ház. Amennyiben évente ezek 10 százalékát fel lehetne újítani energetikailag, úgy 10 éven át közel 80 ezer ember juthatna munkához. A teljes magyar építőipar 300-400 ezer főt foglalkoztat - áll a világ vezető építőanyag és épületszerkezeti rendszer-gyártó magyarországi érdekeltségének értékelésében.

A közlemény szerint az uniós tapasztalat az, hogy állami támogatás nélkül nem indul be a felújítási folyamat, viszont ha működni kezd "vissza hozza" a bele tett összeget. Ezzel kapcsolatban idézik Margarete Czerny, az osztrák Építés és Környezet Kezdeményezés Tudományos Tanács vezetőjének szavait, aki egy konferencián beszélt a témáról.

Elmondta, hogy az osztrák épületenergetikai felújítási támogatás 2009 óta működik, valamennyi építő- és építőanyag ipari érdekképviselet közös lobbizásával sikerült elindítani. Az induló évben a 100 millió eurós állami támogatás 650 millió euró felújítási beruházást indukált. Ez 7 ezer új munkahelyet teremtett, az állam bevétele pedig az áfából 105 millió, míg a munkanélküli segély megtakarításból 95 millió euró volt.

Az osztrák rendszerben egy családi ház 5 ezer euró támogatást kaphat, amennyiben az energia megtakarítás eléri a 30 százalékot. A többlakásos házakban 15 százalék megtakarítás után 2 ezer euró támogatás jár lakásonként.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.