Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Kevés cég él az informatikai kihelyezéssel
A magyar vállalatok és intézmények 11 százaléka szervezi ki informatikai erőforrásait, helyezi el szerverit bérelt adatközpontokban, miközben Európában ez az arány 30 százalék felett van - mondta Zsembery György, az Invitel Zrt. vezérigazgató-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Kifejtette, tudomása szerint Magyarországon csak az Invitel és a Magyar Telekom Nyrt. képes kihelyezett adatközponti szolgáltatásokra, mivel ezek hosting szolgáltatók, és az internetes hálózatot is biztosítani tudják.
A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a cég tavalyi 91,8 milliárd forintos árbevételéből 10 százalék alatti hányadban részesedik a kiszervezési szolgáltatás. Az Invitel mintegy 60 ezer vállalati ügyfeléből mindössze 300 veszi igénybe ezt a szolgáltatást.
Az Invitel becslései szerint az adatközponti kihelyezéssel egy adott vállalat az informatikára fordított költségek akár 30 százalékát is megtakaríthatja 4-5 éves időtávon belül.
Az Orange európai felmérése alapján a vállalatok leginkább a kontroll elvesztése, a szolgáltatótól való nagyobb mértékű függés miatt tartanak a kiszervezéstől, illetve amiatt, hogy a várt költségcsökkenés nem valósul meg. A telekommunikációs szolgáltató ugyanakkor úgy becsüli, hogy Európában 3-4 éven belül akár 60 százalékra is emelkedhet a teljes egészében bérleti konstrukcióban tárolt és üzemeltetett szerver-igénybevétel.
Zsembery György elmondta, hogy magyarországi ügyfeleik közül elsősorban nagyvállalatok veszik igénybe az informatikai kihelyezés szolgáltatást, például pénzintézetek. Hozzátette: a tavaly megerősödött költségcsökkentési kényszer miatt a középvállalati szegmensben is bővíteni tudták ügyfeleik számát, a kisvállalatok körében az informatikai cégek érdeklődnek a kihelyezés iránt.
A mintegy 1400 alkalmazottat foglalkoztató Invitel Zrt. több mint 850 ezer előfizetővel rendelkezik Magyarországon. A cég 2008-as 97,1 milliárd forintnyi árbevétele tavaly 91,8 milliárd forintra csökkent, viszont a működési költségeket stabilan tudta tartani. A 2008-as EBITDA eredmény 42,7 milliárd forint volt, míg tavaly 42,6 milliárdot ért el a cég.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









