Kevés cég tervez munkaerőfelvételt


A magyarországi munkáltatók 70 százaléka nem tervez munkaerő-felvételt, de elbocsátást sem 2010 utolsó negyedévében, ugyanakkor az idei harmadik negyedévhez képest nőtt az elbocsátást tervezők aránya a Manpower munkaerő piaci szolgáltató legfrissebb felmérése szerint.

Szekeres Katalin, a Manpower Magyarország marketing és toborzási vezetője a felmérést bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a megkérdezett szervezetek 13 százaléka szerint várhatóan nő az alkalmazottak száma az utolsó negyedévben, míg a harmadik negyedévben csak a munkáltatók 7 százaléka, 2009 negyedik negyedévében pedig 10 százaléka számolt létszámbővítéssel.

A munkáltatóknak ugyancsak 13 százaléka tervez létszámcsökkentést, a harmadik negyedévben csak 4 százalék volt ez az arány, ugyanakkor az előző év utolsó három hónapjában még 14 százalék. A Manpower munkaerő piaci mutatója - amelyet a létszámbővítést és -csökkentést tervező munkaadók arányának különbségéből számolnak - így a negyedik negyedévre nullán áll, szemben a harmadik negyedéves +3 százalékkal, és az előző év azonos időszaki -4 százalékkal. A reprezentatív felmérést több mint 750 munkáltató megkérdezésével készítették el.

Kiss Judit, a Manpower ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: iparági összehasonlításban - az egész gazdaság beindulása szempontjából kulcsfontosságú - ipari termelésben a legpozitívabbak a munkáltatók várakozásai, itt 11 százalék a munkaerő piaci mutató értéke, ez 3 százalékpontos növekedést jelent az előző negyedévhez képest. A munkaadók csaknem valamennyi szektorban erősödő foglalkoztatási szándékról számoltak be.

A létszámcsökkentést tervező ágazatok többsége szezonhoz kötött, így nem meglepő, hogy nem számolnak munkaerő-felvétellel. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a kereskedelemben - amelyben a karácsony miatt hagyományosan fellendülést hoz az utolsó negyedév - sem terveznek létszámbővítést - mondta G. Nagy Balázs, a Manpower üzletfejlesztési igazgatója.

Kiss Judit szerint a lakossági fogyasztáshoz kapcsolódó iparágak később, negyed-félév múlva találhatnak magukra. Kifejtette: az előző év negyedik negyedévéhez képest az álláskeresők lehetőségei várhatóan mind a nyolc régióban javulnak, kivéve a Dél-Dunántúlt, ahol a foglalkoztatási szándék 16 százalékponttal romlott éves összehasonlításban.

Szekeres Katalin kiemelte: a gyártással foglalkozó cégek negyede keres munkaerőt, azonban nagy feladat, hogy megfelelő, szakképzett embereket találjanak az üres helyekre. Kiss Judit hozzáfűzte: az Állami Foglalkoztatási Szolgálat havi munkaerő piaci statisztikáiban rendre 30 ezernél több betöltetlen álláshelyről számol be, ezért is fontos a szakképzés "helyretétele".

A sok betöltetlen álláshely egyrészt a magyar munkavállalók alacsony mobilitása miatt van, másrészt azonban sokszor nem illeszkednek a pályázó kvalitásai ahhoz a munkához, amelyre jelentkezik. A munkáltatók gyakran azért nem találnak megfelelően képzett munkaerőt, mert nem tudnak országosan keresni, csak saját régiójukban - derül ki a felmérésből.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik"Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik"

Roubiniék szerint a tőzsde az év közepéig tartó szárnyalásnak indult.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 16:48 ] Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik" - Épelméjű
" Ha már a semmihez sem értő Roubini is emelkedést vá..."
[ 13:40 ] A Tescóval is fel kell majd vennie a versenyt a Postának - asdfgh
" Ezt a cikket biztos vmi komoly szakember írta. Kira..."
[ 11:57 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Oázis
" Azért lehetnek a felmérések szerint az elsők, mert 1..."
[ 11:46 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Tibu
" 2008-at követően nem is álltak sorban a bankok deviz..."
[ 2012-02-07 ] "Visszafordíthatatlan károkat okoz" - kemény kritika a Richtertől a kormánynak - Darth Vader
" Emellett tovább nehezíti a helyzetet, hogy megszűnik..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.