Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Kevesebb mint a felére esett vissza az Egis eredménye
2,3 milliárd forintos mérleg szerinti eredményt ért el az Egis az idei második negyedévben, ez jelentősen elmarad a tavalyi 5,3 milliárdtól. Az első negyedév után ezúttal is kijelenthető, hogy a pénzügyi eredményen bukott el a kisebbik gyógyszercég, hiszen ezen a soron a tavalyi 1,4 milliárdos nyereség után idén csak 0,1 milliárdos pluszt ért el a társaság.
A különadók miatt esett vissza az Egis eredménye
Fájni fog a Széll Kálmán Terv a tőzsdei vállalatoknak is
Több tízmilliós juttatás jár a Mol- és OTP-vezérnek
Egis: a bevétel alacsonyabb, a profit magasabb lett
Az Egis közgyűlése 120 forintos osztalékot szavazott meg
Az Egis igazgatósága 120 forintos osztalékot javasol az idén is
Az Egis árbevétele a tavalyi második negyedév 30,4 milliárdja után 32,4 milliárdra emelkedett, ezen belül a külföldi értékesítés 23 milliárdot, a magyar piac pedig 9,4 milliárdot tett ki. Ugyanakkor az értékesítés önköltsége is nőtt 12,9 milliárdról 13,4 milliárdra, így a bruttó eredmény 17,4 milliárdról 19 milliárdra emelkedett. Jelentős növekedés volt megfigyelhető az egyéb működési költségek soron, ahol a tavalyi 784 millió után most 2,8 milliárdos kiadás mutatkozott. Részben ennek volt köszönhető, hogy az üzemi eredmény az egy évvel ezelőtti 3,8 milliárdról 2,8 milliárdra csökkent.
Emellett a pénzügyi eredmény során volt jelentős visszaesés. A pénzügyi bevételek 2,4 milliárdról 522 millió forintra csökkentek, míg a pénzügyi ráfordítások közel sem estek ekkora mértékben, csak 450 millióra csökkentek az egy évvel korábbi 916 millióról. A kettő eredőjeként a pénzügyi műveletek eredménye a tavalyi 1,4 milliárdos plusz után most csak 109 milliós eredményt hozott.
A fentieknek köszönhetően 5,1 milliárdról 2,3 milliárdra csökkent az Egis adózott eredménye. Az elemzők számítottak csökkenésre, de a közölt adat még az általuk várt 2,5 milliárd forint körüli számot is alulmúlta.
Mivel az Egis üzleti éve októberben kezdődik, ezért ők már három negyedévnél tartanak most. Az üzleti év első kilenc hónapjában a cég árbevétele 95,9 milliárd forint volt, ami 10,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az üzleti eredmény 15 százalékkal emelkedett, a tavalyi 11,4 milliárd után 13,1 milliárd forintot tett ki. A pénzügyi bevételek viszont három negyedév alatt 1,3 milliárdra csökkentek az egy évvel korábbi 4,3 milliárdról, így az adózott eredmény 11,4 milliárdra esett vissza 14,5 milliárdról.
mfor.hu

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









