Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Kevesebbet költ kutatásra a globális gyógyszeripar
A folyamatos növekedés után tavaly először fordult elő a gyógyszeripar történetében, hogy a cégek kevesebbet költöttek kutatásra, s az idén folytatódik ez a tendencia.
Szócska néha úgy érzi, az egészségügynek külön rendőrsége lehetne
A PortfoLion 40 százalékos részesedést szerzett egy biotechnológiai cégben
Havonta mintegy hárommilliárd forinttal csökkent a gyógyszerkassza kiadása
Az IGYE szerint gond lesz a gyógyszerellátással
Több mint ezer gyógyszer olcsóbb, több száz pedig drágább lesz vasárnaptól
OEP: megkezdődtek az egyeztetések a gyógyszertámogatások csökkentéséről
A Thomson Reuters hétfőn közzétett adatai szerint 2010-ben 68 milliárd dollár költött a szakma új gyógyszerek kifejlesztésére, míg a megelőző két évben 70-70 milliárd dollárt.
A csökkenés oka, hogy az utóbbi időben romlott a kutatás-fejlesztésre költött összegek megtérülése. 2000 óta az ágazat kutatási-fejlesztési kiadásainak 80 százalékát adó gyógyszeripari cégeknél 50 százalékkal nőttek a fejlesztési célú beruházások, az új készítmények előállítása viszont csökkent.
A legnagyobb érvágás a piacvezető amerikai Pfizernél várható, ott csaknem 25 százalékkal veszik vissza a kutatásra fordított összegeket a következő két évben.
Egyre jellemzőbb, hogy a gyógyszeripari vállalatok kis biotechnológiai cégektől vásárolnak meg kísérleti stádiumban lévő, sokat ígérő készítményeket.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







