Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
23 százalékos a jelentkezési arány a rezidensek ösztöndíjprogramjára
Összesen 141-en jelentkeztek az egészségügyi államtitkárság által meghirdetett ösztöndíjprogram 620 helyére, amelyben a képzésüket kezdő fiatalok öt évig havi nettó százezer forintos támogatást kapnak, ha vállalják, hogy legalább tíz évig a magyar állami egészségügyben dolgoznak, és nem fogadnak el hálapénzt.
Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) honlapján hétfőn megjelent közlemény szerint augusztus 29-ig a szakorvosjelöltek Markusovszky Lajos-ösztöndíjára 124, a szakgyógyszerész-jelöltek Than Károly-ösztöndíjára pedig 17 pályázat érkezett.

• "Határtalan sikerek" – magyar menedzserek, és vállalatok nemzetközi porondon
• "Válságban is növekszünk, aki mer, az nyer" - módszerek, tapasztalatok átadása
• "Vállalati jövőkép" – Vállalatvezetők lépései, tervei az előrejelzések tekintetében a 2012-es évre vonatkozóan
Emlékeztettek arra, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága újabb, szélesebb kört érintő pályázatot hirdet majd a szakorvosjelöltek részére. Mint írták, a pályázati kiírás rövidesen megjelenik az EEKH honlapján és az Egészségügyi Közlönyben is.
Az államtitkárság múlt hétfőn arról tájékoztatott, hogy a rezidensi ösztöndíjprogramra aznap délig 110-en jelentkeztek; a (postázási) határidő éjfélkor járt le. A kiírás szerint 600 szakorvosjelölt és 20 szakgyógyszerész-jelölt kaphatna támogatást. Ehhez képest akkor még csak 99 szakorvosjelölt és 11 szakgyógyszerész-jelölt adta be pályázatát.
Közölték továbbá, hogy újabb pályázati kört hirdetnek a szakorvos- és szakgyógyszerész-jelöltek ösztöndíjaira. Mint írták, a múlt hétfőn lezárult pályázati körben azok jelentkezhettek, akik az idén, augusztus 20. előtt kapták meg az általános orvosi oklevelüket. Hamarosan viszont már azok is jelentkezhetnek, akik csak a hónap végén, esetleg októberben-novemberben tesznek záróvizsgát. Kiterjesztik a programot azokra is, akik még legalább három évig részt vesznek a szakorvosképzésben, vagyis minden, jelenleg a végzést követő kétéves törzsképzésben részt vevő rezidensre.
Utaltak arra, hogy ettől az évtől kezdve folyamatosan lehet belépni a rezidensképzésbe, s a szakorvosjelöltek évente egyszeri, bruttó 127 ezer forintos költségtérítést is kaphatnak például a képzéssel összefüggő szállás vagy utazás finanszírozásához. Hozzátették, hogy az egészségügyben dolgozók megbecsülése érdekében az államtitkárság hamarosan további intézkedéseket tesz.
A szakorvosjelöltek ösztöndíjprogramjáról Réthelyi Miklós miniszter, Szócska Miklós államtitkár és Páva Hanna helyettes államtitkár számolt be július közepén. Szócska Miklós kiemelte: a kormány döntése értelmében ez a bérfejlesztés a szakorvosképzésben részt vevőkre vonatkozik, ami azt jelenti, hogy a szakorvosokat tanító orvosok támogatását is növelik. Ez utóbbi konkrét összegét később jelentik be.
Páva Hanna közölte: a szerződésben a rezidenseknek vállalniuk kell, hogy az ötéves szakképzés után még legalább ugyanannyi ideig, amíg támogatásban részesültek, vagyis összesen tíz évig társadalombiztosítás által támogatott egészségügyi intézményben dolgoznak Magyarországon. Emellett azt is vállalniuk kell, hogy nem fogadnak el paraszolvenciát. Szerződésszegés esetén arányosan, kamatostul vissza kell fizetni a kapott összeget.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









