Kezdhetünk félni az olajhiánytól?


Néhány év múlva olajhiány léphet fel világszerte a Total kőolajipari óriáscég vezére szerint, mert a gazdasági válság miatt elmaradtak a szükséges beruházások.

"Két-három év múlva már késő lesz behozni a lemaradást" - mondta Christophe de Margerie a BBC-nek. Utalt arra, hogy azok a beruházások, amelyeket most indítanak, 2010-2015 körül kapcsolódnak be a termelésbe, a közte lévő időben olajhiány keletkezhet.

"Az olajkészletek megvannak, de ha nincsenek beruházások, akkor azok nem kerülnek a piacra" - mondta a Total első embere, hozzátéve: a jelenlegi 70 dollárról nagy valószínűséggel 100 dollárig fog felkúszni az olajár.

Christophe de Margerie szerint az olajtermelő országok - amelyek csökkentették kitermelésüket a kereslet csökkenése miatt, illetve az árak védelmében - nem hibáztathatók a beruházások elmaradásáért. Nem várható el tőlük, hogy - maguk is válságos helyzetben lévén - beruházzanak arra számítván, hogy esetleg felmegy a kereslet. Ebben a Total főnöke szerint a kormányoknak is szerepet kell játszaniuk.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.