Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Ki kell fizetni a 8 milliárdot a BVM-nek
A korábbi ítélet érvénytelenítéséért fordult a Fővárosi Bírósághoz a BVM, ám ez a testület is az Ablon Group javára döntött. Így 8 milliárd forintos kártérítés kell fizetnie a magyar vállalkozásnak.
Változik a felszámolói névjegyzékbe való kerülés elbírálása
Változik a csőd- és felszámolási eljárásokról szóló törvény
7,5 milliárdjába kerülhet Pécsnek a Vízmű
Magyarországra történő cégáthelyezési vita az Európai Bíróság előtt
10 milliárdos költséggel járhat alvó cégek eltakarítása
Ősszel születhet meg az új csődtörvény
Ki kell fizetnie 8 milliárd forint kártérítést a BVM Épelem Kft.-nek (BVM-nek) az Ablon Group érdekeltségébe tartozó Globál Center Kft. részére - ismertette ítéletét hétfőn Budapesten a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma.
A BVM Épelem a vonatkozó választott bírósági ítélet érvénytelenítéséért fordult a Fővárosi Bírósághoz, amely elutasította a cég kérelmét. Az ítélet jogerős. A BVM jogi képviselője az ítélethirdetés után az MTI-nek elmondta: felülvizsgálati kérelmet nyújtanak be a Legfelsőbb Bírósághoz az ítélet érvénytelenítése érdekében.
A BVM és a Global Center Kft. egy telekügy miatt keveredett jogvitába egymással több mint 10 éve. A Global Center Kft. építkezni szeretett volna azon a Budafoki úti, 17 hektáros területen, amely közös tulajdonú volt a BVM Épelem Kft.-vel. A telekmegosztási nézeteltérések miatt a Global Center nem tudta megvalósítani ingatlanfejlesztési terveit, ezért a BVM-et okolta.
2006-ban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő választott bíróságra került az ügy, amely 2009 novemberében úgy döntött, hogy a Global Center Kft. több mint 8 milliárd forintos kárigénye jogos az építkezés elmaradása miatt.
Ezt az ítéletet a BVM vitatja, ezért fordult a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumához egyrészt a végrehajtás felfüggesztéséért, másrészt a választott bírósági ítélet érvénytelenítéséért. A végrehajtási felhívás szerint a 8,6 milliárd forintos kártérítés nagy részét a csaknem 5 milliárd forintnyi tőketartozás és annak csaknem 3 milliárd forintnyi kamatai teszik ki.
A BVM Épelem Kft. mintegy 120 dolgozója december végén az MKIK épületet előtt a Kossuth téren tiltakozott az ellen, hogy egy furcsa telekvita miatt rendkívül magas kártérítés fizetésére ítélték céget, ami ellehetetleníti az egyébként nyereségesen működő vállalkozást. A tiltakozók petícióját, a BVM Épelem Kft. ellehetetlenítése ellen fogalmazott beadványt Sárkány Viktor, a kft. dolgozója adta át a választottbíróság titkárságvezetőjének, Lukács Józsefnének. A cég dolgozói ugyanezt a petíciót átadták akkor a Fővárosi Bíróság épületében is.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









