Kilőtt a kínai tőzsde a vártnál jobb GDP-adatra


Jókora erősödéssel zártak a vezető ázsiai részvényindexek kedden miután a kínai gazdaság a vártnál erőteljesebb növekedést mutatott a negyedik negyedévben. A 8,9 százalékos bővülés így is majdnem kétéves mélypontnak felelt meg.

8466 ponton fejezte be a keddi kereskedést a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez 1,05 százalékkal volt magasabb a hétfői értéknél. A hongkongi Hang Seng eközben 2,66 százalékkal ugrott meg a nap végére, míg a Shanghai Composite 4,18 százalékos pluszban volt. 1,8 százalékkal erősödött a nap végére a dél-koreai Kospi index, míg a tajvani piac vezető mutatója 1,65 százalékos pluszban zárt.

A kínai hatóságok kedden jelentették be, hogy a negyedik negyedévben 8,9 százalékkal nőtt a gazdaság, ami az elmúlt közel két év legrosszabb adata volt. A harmadik negyedévi 9,1 százalékos bővüléshez képest jelentős volt a visszaesés, azonban az elemzők mindössze 8,1 százalékos növekedést vártak, így összességében az adat pozitív meglepetést okozott. A többi ma közölt adat, mint például a kiskereskedelmi forgalom vagy az ipari termelés szintén felülmúlták az előzetes várakozásokat.

Pénzt keresne a részvénypiacokon? Próbálja ki 20 napig ingyenesen az mfor tradert!

A vártnál erőteljesebb növekedés elsősorban a nyersanyagipari részvényekre volt jótékony hatással, ugyanis pozitív irányban befolyásolhatja a keresletet a piacon. Az Aluminium Corp. of China papírjai 7,56 százalékkal ugrottak feljebb a hongkongi piacon, míg a Jiangxi Copper 9,25 százalékos szárnyalást produkált. Az ausztrál piacon a OneSteel acélipari cég 7,75 százalékos emelkedést mutatott, míg a Fortescue Metals Group 3,9 százalékkal ért többet, mint hétfőn.

Japánban az exportőrök emelkedése volt említésre méltó: a Pioneer 2,39 százalékkal erősödött, míg a Nissan részvényei 1,89 százalékkal drágultak. Hongkongban a nyersanyagszektor mellett a bankok is jól szerepeltek, hiszen az HSBC 3,19 százalékkal ugrott feljebb, az Agricultural Bank of China 4,72 százalékkal, míg az Industrial & Commercial Bank of China 3,88 százalékkal drágult.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.