Kimentette vagyonát Hagyó letartóztatása előtt


Hagyó Miklós két hónapja vagyonátrendezésbe kezdett - alighanem azért, hogy később ne lehessen egykönnyen zár alá venni, elkobozni legféltettebb javait, írja a Heti Válasz tényfeltáró riportjában. Amikor a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, a lap szerint már nem volt a nevén komoly befolyást jelentő üzletrész vagy lakóépület.

A volt szocialista főpolgármester-helyettes nemrég kiszervezte maga alól azt a Wirtass Kereskedelmi Kft.-t, amely a Hír Tv értesülése szerint több értékes ingatlant is birtokol a budapesti Operaház és a Balettintézet környékén.  A Heti Válasz úgy tudja, 2010. április 2. és május 10. között Hagyó tulajdoni hányada 97-ről 24,7 százalékra csökkent a cégben - miközben élete párja, Ottlik Lilla Lea és édesanyja, Ottlikné Fekete Éva összesen 44,8 százalékos üzletrészre tett szert.

Emellett Hagyó Miklós két ingatlant a lányának ajándékozott, egy harmadik hajlékra pedig volt élettársa, Csecserits Beáta szerzett haszonélvezeti jogot. Ha tehát e lakást zár alá venné is a hatóság, nehéz volna értékesíteni, hiszen a birtokon belüli haszonélvezőt nem lehet csak úgy kitenni.

Mint ismert, a rendőrség április közepén bűnszervezet létét rögzítette - a gyanú szintjén - a BKV-nál, így Hagyót is bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg. A továbbiakban neki kell bizonyítania, hogy a bűnszervezetben való részvétele idején keletkezett vagyonát törvényesen szerezte, s ha erre képtelen, elkobzás a jussa.

A Heti Válasz szerint a főváros cégeit Hagyó és Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester egykori tanácsadója gondnokság alá vette - volt üzlettársakat és elkötelezett kerületi pártvezetőket emelve az igazgatóságok, felügyelőbizottságok élére. A BKV-nál például három hű liberális szolgált (Tóthfalusi György, Forró Zoltán és Boruzs András személyében), a gyógyfürdőknél két Mesterházy-ember (Bognár Attila és Borda Beáta), illetve egy Hagyó-mindenes (Czeglédy Gergő) osztozik a felelősségben, de az FKF felügyelőbizottságának elnöki tisztét is egy MSZP-s, a párt XVIII. kerületi alelnöke, Szaniszló Sándor tölti be, adta hírül a hetilap.




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.