Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Kínából támadták a Google-t, a kormány tagad
A kínai külügyminisztérium hivatalosan is visszautasította a Google Gmail levelező szolgáltatása elleni hackertámadásban való részvételének vádját, és kijelentette, hogy az ilyesféle tevékenység egyáltalán nem támogatott az ázsiai ország részéről - írta a Marketwatch.

Harmadát sem védik az okostelefonoknak
Magyarországon az e-mailek 70 százaléka spam
Péterfalvi: az új adatvédelmi hatóság független és megfelel az uniós kritériumoknak
Hackertámadás érte a Stratfor amerikai elemző portált
Csak illúzió a közösségi oldalak adatvédelme?
Az OTP születésnapjára hivatkoznak a csalók
A kínai külügyminisztérium szóvivője szerint maga Kína is egy áldozat az internetes kalóztámadásokban, és a kormány kiemelt figyelmet szentel az online információs biztonságnak.
A pekingi állásfoglalás egy nappal a Google saját blogján közzétett posztja után történt, amiben a cég publikálta, hogy több száz Gmail fiókot törtek fel egy szervezett támadás során, aminek a forrása Jinan nevű település Kínából.
Az internetes cégóriás szerint a feltört emailfiókok tulajdonosai között voltak magasrangú amerikai hivatalnokok, kínai politikai aktívisták és egyéb hivatalnokok Dél-Koreából. Azon felhasználók lettek kijátszva, akik egy trükk során megosztották jelszavukat.
A Google észlelte és megszakította a betörési folyamatot. Korábban a cég közlönyben értesítette felhasználóit az ajánlott biztonsági lehetőségekről, hirdetve a két szintes visszaigazolási rendszert, amiben egy kódot kapnak a telefonjukra felhasználók, megnehezítve az illetéktelen behatolást a privát levelezésükbe.
Két éve volt egy hasonló támadás a cég ellen, aminek a lekövetett forrása szintén Kína volt.
mfor.hu

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









