Kínában erősít a Microsoft


A Microsoft öt éves terven dolgozik a kínai piac nyújtotta lehetőségek jobb kiaknázására.

"A jelenleginél láthatóbbá, a kínai emberek hétköznapjainak és üzleteinek még inkább részévé kíván válni a Microsoft a jövőben" - nyilatkozta Jean-Philip Courtois, a Microsoft International elnöke a China Daily napilapnak. Az informatikai vállalat az elmúlt években komoly összegeket fektetett kínai létesítményeibe, mindezidáig ugyanakkor nem sikerült teljesen kihasználnia a világ legnagyobb számítógép-, mobiltelefon- és internetes piaca által nyújtott lehetőségeket.

A Microsoft Amerikán és Kanadán kívüli teljesítményéért felelős Courtois úgy fogalmazott: a következő években a növekedés felgyorsítására törekszenek majd, ez "a személyes és a vállalat prioritása is". A cég jelenleg a 2013-2017-es időszakra vonatkozó ötéves fejlesztési terven dolgozik.     Kína mindig is kiemelt fontossággal bírt az informatikai óriáscég számára, a kelet-ázsiai piac teljesítménye ugyanakkor jelentősen elmarad a várakozásoktól. Steve Ballmer, a cég vezérigazgatója májusban úgy fogalmazott, az előzetes becslések szerint a kínai az amerikai bevételeknek mindössze öt százalékát teszi ki. Ez nagyjából két milliárd dollárt jelent, tavaly ugyanis 36,2 milliárd dollárt könyvelt el a cég az USA-ban. A teljesítmény elmaradásának oka elsősorban a kínai kalózkodásból származó bevételkiesés - mondta Ballmer.

A Microsoft az év során már több fronton erősített az országban. November végén jelentették be, hogy az 1998-ban alapított kutató- és fejlesztőközpont mellé egy másodikat is felállítanak Pekingben. Az intézmény az online szolgáltatások, így a Bing, az Adcenter és az MSN ágazataira fókuszál, ezen túl kínai és ázsiai befektetéseinek centrumaként szolgál majd.

A cég idén júliusban jelentette be, megállapodást kötött a kínai keresőóriással, a hazai piac 76 százalékát uraló Baidu-val. Az együttműködés értelmében a Microsoft által kifejlesztett Bing keresőmotorja szolgáltatja majd az angol nyelvű találatokat a Baidu-n, jelentős hozzáférést biztosítva ezzel a 485 millió felhasználót jegyző kínai internetpiachoz.

Ön szerint Sell vagy Buy? Nyomjon gombot az mfor traderen!

Az amerikai vállalat a mobiltelefonok kínai piacán is erősít: októberben nyitotta meg a Marketplace nevű szoftveralkalmazásokat kínáló online áruházát, melyet a kínai fejlesztők számára is elérhetővé tett. A Microsoft ettől a Windows telefonok keresletének fellendítését és a rivális Apple és Google megszorongatását reméli a világ immár legnagyobb okostelefon-piacán.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.