Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Kinek üzlet a Balaton?
A mögöttünk hagyott hosszú hétvégén kerestem balatoni szállást. Elsőre úgy tűnt, zavarba ejtő a bőség, ám néhány telefonhívást követően meglepő tapasztalatokkal gazdagodtam: két éjszakára nem éri meg szobát kiadni, ezt a választ kaptam, mikor a hosszú hétvége előtt csupán három napra, azaz két éjszakára kerestem szállást a Balaton parton...
Mindenki bukik?? (Mfor-montázs) "Nekem ágyneműt kell húznom, takarítani kell, miért nem jönnek már holnap?" - hangzott a kérdés, amint közöltem a "zimmer feri" tulajdonosával, hogy május elsején még nem, csak másodikán foglalnánk el a szállást. Mert nem akarunk, mert nem tudunk és különben is, mi köze hozzá, gondoltam magamban. De az előbbiek helyett pusztán csak megköszöntem a szíves tájékoztatást és folytattam a keresgélést.
"Ha ma lejönnek, odaadom a kulcsot, de én nem maradok péntekig" – kaptam újabb frappáns javaslatot, a következő telefon alkalmával. A harmadik próbálkozásra már némi rugalmasságról is tanúbizonyságot adott a panziós, 40 százalék felárért hajlandó lett volna szobát adni két éjszakára. A honlapján ugyan még "csak" 10 százalék felár szerepelt, de az internetet (sicc!!) a fia készítette, ő 40-et kér...
Azt hiszem, itt telt be a pohár. Eszembe ötlött az összbalatoni sírás-rívás, hogy így nincs vendég, meg úgy nincs vendég, és mindenki elpártol a magyar tengertől, pedig ők, a panziósok a lelküket is kiteszik, a szobák is felújítva várják a nyaralni vágyókat... A telefon túlfelén az úr természetesen nem ezt a tábort erősíti, ő nem szokott panaszkodni. Így én sem tettem, csak leraktam a telefont.
Eldöntöttem, hogy ez volt az idei első és utolsó balatoni hétvégénk, irány a valódi tenger, a horvát. Kicsit messzebb van ugyan, de még egyetlen apartmanból sem rúgtak ki páros lábbal, mert túl rövid ideig maradtam volna.
Addig is, míg felkerekedünk Horvátországba a negyedik telefonos próbálkozásra megszánt egy vendégház-tulajdonos és fogadott minket, két éjszakára. Mivel még meg sem nyitotta a házat, így egyedüli vendégként élvezhettük azt három napig, mint mondta ő vendéget soha nem küld el.
A sors fintora, hogy éppen árulja az impozáns nyaralót. "Már nem éri meg" - válaszolta a miértet firtató kérdésre...
IV

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







