Tavaly az államilag felfújt beruházási léggömb kipukkanásának voltunk tanúi: az előzetes adatok szerint a beruházások - alaposan rácáfolva a várakozásokra - két százalékkal csökkentek. A visszaesésre több mint tíz éve nem volt példa, a külső konjunktúra élénküléséből és a hazai választási ciklusok logikájából pedig épp az ellenkezőjének kellett volna bekövetkeznie. Hasonlóval a környező országok egyikében sem találkozhattunk. Az mfor.hu Heti Diagram sorozatában ezúttal Petschnig Mária Zita elemzését olvashatják.
A beruházások valamennyi közvetlen termelőszektorban (mezőgazdaság, ipar, építőipar) csökkentek, növekedést csak a szolgáltató ágazatok jeleztek. Az első negyedév után
azonban utóbbi területeken is a kifulladás jelei mutatkoztak.
Leállított fejlesztések
Az építőipari fejlesztések - az előző években bekövetkezett jelentős kapacitás-fejlesztések után - csökkentek a piaci kereslet zsugorodása nyomán. 2006-ban az állami támogatások szükséges
visszaszorulásával szintén visszaesett a lakásépítés, emellett az állami infrastrukturális fejlesztések egy részét is leállították. Ez utóbbi tükröződött a szállítás, a raktározás, a postai és a
távközlés ágazatban is, ahol a beruházási növekmény kizárólag az első negyedévi kiugró dinamikának volt köszönhető.
Az infrastrukturális fejlesztések visszafogásával a kormány sejthetően a költségvetési pálya csendes korrekciójához igazodott. A politikai ciklushoz kapcsolódó állami fejlesztések dinamikája és
annak alacsonyabb mértéke eltért a korábban megszokottól. Már 2005 második felétől megindult a választásokra való rákészülés, és - ennek folyományaként - a szokásosnál előbb véget ért a beruházási
boom a közigazgatásban, társadalombiztosításban, az oktatásban, az egészségügyben és a szociális területeken.
A 2006. évi beruházások legnagyobb talányát a feldolgozóipari invesztíciók visszaesése jelenti. Különösen azért, mert ebben az ágazatban az állóeszköz-fejlesztések már régóta lemaradásban voltak,
miközben szignifikánsan javult az európai konjunktúra is. A feldolgozóipar egyes zsugorodó ágazatainak (élelmiszeripar, ruházati ipar) visszahúzódó fejlesztése érthető. Ám ezt - normál piaci logika
szerint - messze ellentételeznie kellett volna a legnagyobb súlyt jelentő gépipari ágazatoknak.
Mi áll a háttérben?
Az elmaradt vállalkozói fejlesztések okait feltételezhetően a bizonytalan gazdaságpolitikai környezettel, a szabályozás kedvezőtlen kilátásaival, a foglalkoztatás relatív drágulásával,
valamint a munkaerőkereslet és -kínálat szerkezeti problémáival magyarázhatjuk, amit tetéztek az egyes ágazatok speciális problémái.
hirdetés
2006-ban összességében egy államilag közvetlenül (támogatásokkal és direkt finanszírozással), valamint közvetetten (keresletélénkítéssel) felfújt beruházási
léggömb kipukkanásának voltunk tanúi.
Ugyanakkor a költségvetési hiány konszolidációs szükséglete nem tette lehetővé a vállalati adóterhelés mérséklését, miközben a laza fiskális politikából következő magas kamatláb nagy
jövedelmezőségi követelményt támasztott a beruházásokkal szemben, és korlátozta a hitelfelvételt.
Az év második felében elindított stabilizációs célú gazdaságpolitika a piac és a cégek felhalmozóképességének szűkítése által rontotta a beruházási kilátásokat, illetve lehetőségeket - azon
túlmenően, hogy a csendes kiigazítással direkt módon is hozzájárult az invesztíciók visszaeséséhez. A tavaly bekövetkezett beruházási csökkenés összességében kedvezőtlen előjel a későbbi
növekedési pálya dinamikájára nézve.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.