Kis magyar abszurd: míg sokan csak "elvannak", mások beleszakadnak a munkába


Kirívóan magas a nem dolgozók és állást sem keresők aránya Magyarországon más térségbeli országokhoz képest, a teljes munkaidőben foglalkoztatottaknál azonban nincs lemaradás, "kevesen dolgoznak sokat" - fejtette ki Herczog László szociális és munkaügyi miniszter a 47. Közgazdász Vándorgyűlésen pénteken Zalakaroson.

Kifejtette, hogy a gazdasági visszaesés olyan körülmények között érte el Magyarországot, amikor strukturális feszültségek és egyensúlytalanság jellemezte a foglalkoztatási helyzetet. Három területre kellett koncentrálni: a munkahelymegőrzés támogatására, a szakképzetlenek foglalkozatását segítő programokra, valamint a munkaerő alkalmazkodóképességének javítására.

Herczog László az európai foglalkoztatottsági adatok alapján ismertette: Magyarországon jóval alacsonyabb a fiatalok és az idősebbek foglalkoztatási aránya, ami az iskolarendszerrel, a diákmunkával, továbbá a nyugdíj és rokkantnyugdíj rendszerével szorosan összefügg.

A foglalkoztatási szint emeléséhez legalább három százalékos gazdasági növekedésre van szükség, ugyanakkor jelentősek a munkaerőpiac területi különbségei, és tartós munkaerőhiányt okoz egyes ágazatokban a megfelelő szakképzettséggel rendelkezők hiánya.

A globális visszaesés következményeként nettó 90 ezerrel csökkent a magyarországi munkahelyek száma, leginkább a fejlettebb régiókban, a Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon. A jelenleg 9,7 százalékos munkanélküliségi ráta - ami egy év alatt 2,2 százalékponttal növekedett - más uniós országokénál alacsonyabb ugyan, de jellemző, hogy az újonnan munkanélkülivé váltak között több a fiatalabb és képzettebb - mondta.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Mesél a Malév múltjaMesél a Malév múltja

Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:27 ] Végre leszállt a Malév - olm
" Zsiday Úr! Elmagyarázná nekem, hogy a Malév 2010. év..."
[ 02:11 ] Malév után következik a BKV? - borosspet
" Ender: (...) Vannak olyan dolgok, amelyeket nem érde..."
[ 2012-02-03 ] Vámosi: ha van mód béremelésre, érdemes a SZÉP-kártyát alkalmazni - Sztrogoff
" Sztrogoff: "Ha üzenni akar az mfor.hu szerkesztőségé..."
[ 2012-02-03 ] Pénteken reggel leállt a Malév - banhegyi
" Orbán csontvázára lenne jó most már rátalálni. Na ne..."
[ 2012-02-02 ] Nem elég öreg a rally, hogy megpusztuljon - tözsdebéka
" Hihetetlen,de jan.9.-e körül fordult át pozítív tart..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.