Kis szállodák menthetik meg a belvárosi üzleteket


Sokat hallani a legutóbbi, Belváros közeli plázanyitás kapcsán elnéptelenedő nagykörúti üzletsorokról, üres kirakatokról és arról, hogy a régi patinás üzletek helyére gagyiboltok, játéktermek, peep-show-k költöznek. Az átalakulás egyelőre valóban látványos és ijesztő, a szállodafejlesztések azonban változást hozhatnak, akár már egy pár éven belül is. Mfor.hu háttér.

ÉpítkeznekÉpítkeznek az Október 6. utca sarkán(mfor.hu)

Akik rendszeresen járnak a budapesti Rákóczi út környékén, már hónapokkal az Arena Pláza megnyitása előtt láthatták, hogy egyre több bolt kirakatában jelenik meg a "végkiárusítás" felirat.

A jelenség persze nem új, minden bevásárlóközpont megnyitásánál hasonló problémákkal kellett szembenéznie szinte az egész városnak, hiszen ezek az üzletek tömegközlekedéssel könnyen elérhetők. Még az exkluzív Váci utca is megsínylette annak idején a plázanyitásokat.

Építkeznek

Most leginkább a Nagykörút és környéke, és a már említett Rákóczi út szenved látványosan. Mindenki egymásra mutogat, a megoldási lehetőségekről azonban kevés szó esik. Pedig a budapestiek szeme előtt zajlik egy jelentős változás, ami akár a tágabb értelemben vett Belvárost is "megmentheti": Dr. Niklai Ákos,  a Magyar Turizmus Zrt. elnöke szerint a szállodafejlesztések új utat jelenthetnek a körúton található kisebb üzletek életében.

Már a Blahánál is folyik a munkaMár a Blahánál is folyik a munka

És valóban, ha körbenézünk a városban, rengeteg építkezést láthatunk, és még több tervről hallhatunk. A legújabb hírek az egyedülálló műszaki megoldása miatt (a falakat a "levegőbe emelik") sokat emlegetett fejlesztésről, a Szabadság tér és az Október 6-a utca sarkán álló épület hotellé alakításáról szóltak. A munkák már megkezdődtek, a spanyol HI-Grupo a tervek szerint 2009-re 51 szobás, ötcsillagos szállodává alakítja a lepusztult, bár műemléki védettséget élvező épületet.

A másik nagy sajtóvisszhangot kapott beruházás, a Blaha Lujza téri építkezés. Ott az Ablon ingatlanfejlesztő dolgozik a volt sajtópalota területén. Az eredeti tervek még idei átadásról szóltak, a legfrissebb információk szerint azonban szintén 2009-re épül majd fel az Europeum szálloda. Ezeken a fejlesztéseken kívül még legalább nyolc-tíz négy- vagy ötcsillagos szállodaberuházásra lehet számítani Budapesten az elkövetkező másfél-két évben.

Kis szállodák jönnek


Viszonylag új elem, hogy kis méretű, úgynevezett butikszállodák is megjelennek a városban, méghozzá a "plázaveszély" által sújtott területeken is. A Dob utcában például a Hypo Alpe-Adria finanszírozásával épül apartmanszálló, s a VIII. kerületben a Lőrinc pap térre is butikhotelt tervez építeni a BestWestern nevű beruházó cég. A négy-ötcsillagos szállodál és a nemrég megnyílt "fapados" EasyHotel mellett további - a mostaniaknál professzionálisabban működő - alacsony árú szállások, úgynevezett hostelek is létesülnek majd.

Kérdés, vajon érkezik-e annyi turista Budapestre, mint ahány szállodát építenek, illetve terveznek építeni. Niklai Ákos szerint kétségtelen tény, hogy a befektetők megelőlegezik a bizalmat a budapesti turisztikai piac felé, de a Magyar Turizmus Zrt. számításai szerint is mintegy három-öt százalékos növekedési lehetőség van évente a szállodai férőhelyek számában.

A Szabadság téri hotelt építtető HI-Grupo befektetőcég vezérigazgatója szerint a budapesti piac 20-25 százalékos ágyszámnövekedést bír el. Pedro Valencia az mfor.hu-nak azt mondta: szerinte ez a növekedés tíz év alatt következik be, tehát éves szinten két, két és fél százalékos bővüléssel számolnak.

A HI-Grupo-nál nemcsak szállodában gondolkodnak: Pedro Valencia szerint lakás- és üzleti célú ingatlanfejlesztéseket is tervez a cég. A Magyar Turizmus Zrt. elnöke úgy véli: ezek a fejlesztési tervek is azt igazolják, hogy nem feltétlenül kell "temetnünk" a Belvárost a plázák miatt. A turisták újfajta keresletet jelentenek majd, ami a városképre is jótékony hatással lehet.

Változtatni kell

Niklai Ákos ugyanakkor hozzátette: ehhez az is kell, hogy a kerületi önkormányzatok döntéshozói változtassanak eddigi szemléletükön. "Rugalmasabb bérleti konstrukciókra, az üzleti kihívásoknak jobban megfelelő szerződésekre volna szükség akkor, amikor az önkormányzatok és a társasházak bérbe adják üzleti célra hasznosítható ingatlanjaikat. Jó volna, ha az önkormányzatok nem adóalanyt, hanem üzleti partnert látnának az egyes bérlőkben" - fogalmazott az elnök. Szerinte ebben az esetben tudna hatékonyan segíteni a turisztikai ágazat a városkép alakulásán.

L. Nagy Gábor


Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.