Kiszáll a Mol-ból az OMV, jönnek az oroszok


Az OMV eladta 21,2 százalékos részesedését a Mol-ban, a vevő az orosz SurgutNefteGaz - jelentette be az osztrák vállalat hétfőre virradóra. A vételár 1,4 milliárd euró volt, ezzel az OMV-nek nincs több részesedése a magyar olajvállalatban. Az osztrák vállalat tavaly nyáron hagyott fel azzal, hogy felvásárolja a Mol-t, miután az Európai Unió versenyjogi aggályokat fogalmazott meg, a magyar cég vezetése pedig nem támogatta az egyesülést.

Eladja teljes Mol-részesedését az OMV, így a magyar olajvállalat 21,2 százaléka orosz kézbe kerül - jelentette be az osztrák vállalat hétfőn hajnalban közleményben. A hír némiképp meglepő, ugyanis nemrég Wolfgang Ruttersdorfer, a vállalat elnök-vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a közeljövőben nem tervezik a részvénycsomag értékesítését.

A negyedik legnagyobb orosz olajcég, a SurgutNefteGaz 1,4 milliárd eurót fizet a Mol 21,2 százalékos részéért, így az OMV-nek nem lesz további részvénycsomagja a magyar cégben. Az osztrák cég 2008 augusztusában mondott le arról, hogy egyesüljön a Mol-lal, miután az Európai Bizottság versenyjogi aggályokat fogalmazott meg, illetve a magyar cég menedzsmentje is ellenállt.

Az OMV közleményében az olvasható, hogy éppen ezért logikus lépés volt a JP Morgan segítségével értékesíteni a részvénycsomagot, mivel így tudták befektetésük értékét maximalizálni. Az osztrák cég véleménye szerint az 1,4 milliárd eurós ár jónak számít, a vételár részvényenként 19 212 forint volt, holott a Mol-papírok pénteki záróára 9940 forint volt.


A hír azért volt némileg meglepő, mert egy hete Wolfgang Ruttersdorfer, az OMV elnök-vezérigazgatója az osztrák Profil címmű lapnak még úgy nyilatkozott, hogy jelenleg nem áll szándékukban eladni Mol-részesedésüket.

Az OMV-vezér akkor elmondta: annak idején ésszerű áron vették meg a Mol-részvényeket, és noha most lényegesen kevesebbet érnek, úgy véli, hogy árfolyamuk ugyanúgy ismét fel fog menni, mint a többi részvényé.




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.