Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Kitépték a Molt a nyitásban - Mi történt?
Jelentős erősödéssel kezdett hétfő reggel a Mol a Budapesti Értéktőzsdén, az olajtársaság papírjai több mint 6 százalékkal ugrottak pénteki árfolyamuk fölé. A jelentős drágulás oka, hogy sajtóhírek szerint az amerikai Exxon Mobil jelentős felárral venné meg a magyar cég iraki kutatópartnerét.
Több mint 30 százalékos szárnyalással nyitottak Londonban a Gulf keystone Petroleum részvényei miután az Independent arról számolt be, hogy az amerikai Exxon Mobil 7 milliárd fontért megvenné a vállalat részvényeit. A brit lap nem nevezte meg forrását, az Exxon pedig nem kívánta kommentálni az értesüléseket. Ugyanakkor a piaci hatás azt mutatja, hogy a befektetők komolyan vették a hírt. A Reuters információi szerint ugyanakkor a GKP nem fogadná el az Exxon ajánlatát, holott az jelentős felárat jelent a jelenlegi árfolyamhoz képest.
A Mol papírjai 18 350 forintig ugrottak a hétfői nyitás után, ez 1135 forinttal, 6,59 százalékkal magasabb a múlt pénteki záróértéknél. A Molnak és a Gulf Keystone Petroleumnak több közös kutatása is van Irak Kurdisztán régiójában. A heves pozitív reakció valószínűleg annak tudható be, hogy ha az Exxon valóban akkora fantáziát lát a kutatásokban, hogy jóval a piaci ár felett hajlandó megvenni a Gulf Keystone papírjait, akkor abból a magyar cég is profitálhat.
mfor.hu

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









