Kivonul Komlóról a Pannon Volán


Nem tudott megegyezni a baranyai Komló és a Pannon Volán Zrt. vezetése, ezért a közlekedési társaság a jövőben nem látja el a közösségi közlekedést a városban - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében a társaság leszögezi: a közszolgáltatási szerződést 2011. december 1-jei hatállyal közös megegyezéssel megszűntnek tekinti.

Ugyanakkor a feladat ellátására kiírt pályázat lezárásáig, de maximum egy évig a Pannon Volán ZRt. autóbuszai látják el a komlói közösségi közlekedést.

A társaság közleményében kitér arra is, hogy javaslatot tettek a jelenlegi, idén 126 millió forintos veszteséget termelő rendszer reformjára, ám ezt Komló közgyűlése nem fogadta el. A város javaslatát viszont a társaság nem tudta elfogadni, az ugyanis 90 millió forintos veszteséggel járt volna évente.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.