Kkv-szektor: a megrendelések visszaesése nagyobb probléma, mint a nemfizetés


A K&H felmérése szerint, amely során 700 mikro-, kis- és középvállalkozás vezetőjét kérdezett meg a pénzintézet, a cégek számára a legnagyobb problémát a forgalom csökkenése jelentette a válság során.

Ön élt már a lehetőséggel? (X)

Ha igénybe szeretné venni a Széchenyi Kártya Programot, de nem tudja hogyan kezdjen hozzá, kérjük jelezze számunkra, és küldje el nevét és elérhetőségét az hitel@primalak.hu email címre!

Az elmúlt két év során a megrendelések, a forgalom visszaesése jelentette a legnagyobb problémát a hazai vállalkozások számára, hiszen átlagosan 88%-uk jelezte ezt.  Ezt követően a vevők nemfizetése volt a második leggyakoribb teher: a vállalkozások mintegy fele szembesült ezzel a problémával. Likviditási nehézségeket a kkv-k 37%-ának okozott a recesszió.

A nehézségek hatására a vállalkozások túlnyomó többsége megszorító intézkedést vezetett be: elsődlegesen a költségek csökkentését alkalmazták a cégek, ezt követően pedig szektortól függően a beruházások elhalasztása vagy a leépítés mellett döntöttek a vállalkozások. A kkv vezetők elmondása alapján elsősorban az ipari és kereskedelmi cégeknél alkalmazták nagyobb arányban a munkaerő elbocsátást a költségek csökkentése érdekében, itt a cégek durván fele kényszerült megválni dolgozói egy részétől. Eközben a szolgáltató és a mezőgazdasági szektorban az átlagnál kisebb arányban történt leépítés, itt a vállalkozások harmada vált meg dolgozói egy részétől.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.