Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Kmetty József 2007 legjobb főnöke, Wáberer György az év menedzsere
Kmetty József, a Kürt Zrt. vezérigazgatója lett a Menedzsment Fórum – mfor.hu "Legjobb Főnök 2007" szavazásának győztese. Az Év Menedzsere címet Wáberer György, az Év Fiatal Menedzsere címet Oszkó Péter nyerte el a Menedzserek Országos Szövetsége (MOSZ) döntése értelmében.
Kmetty mindig higgadt maradA két szavazás egy időben zajlott, és a díjakat is egy helyen, január 26-án a budapesti Marriott Hotelben megrendezendő XIV. Menedzserbálon vehetik át a győztesek. A „Legjobb főnök 2007” versenyt a Menedzsment Fórum (www.mfor.hu) szervezte, főtámogatónk a MOSZ és a Gazdasági Rádió volt, mely szervezetek egyben a szakmai zsűritagságot is betöltötték.
A versenyre több mint százan jelentkeztek, ebből választotta ki a szakmai zsűri a tíz döntőst, majd a közönség és a zsűri szavazatait fele-fele arányban súlyozva választották meg Kmetty Józsefet, a Kürt Zrt. vezérigazgatóját. A versenyzők kizárólag kollégáik jelölése által kerülhettek be a versenybe, egy indoklás megfogalmazásával. Az értékelésnél figyelembe vették az indoklást, az mfor.hu által készített villáminterjút és a cég teljesítményét.
Kiválóan motivál a Legjobb Főnök
Kmetty Józsefet a következő szavakkal ajánlották a KÜRT dolgozói a zsűri és az olvasók figyelmébe: "…fiatal, dinamikus és következetes vezető, ezért szakmailag és emberileg is felnézünk rá. Stratégiai gondolkodásmódja, előremutató tervei kifogyhatatlan motivációforrást jelentenek számunkra, a legbonyolultabb üzleti helyzetekben is higgadtan, objektívan reagál."
A KÜRT vezérigazgatója 1991-ben került az információbiztonságban és adatmentésben kiemelkedő vállalatcsoporthoz, ahol igen rövid idő alatt jelentős karriert futott be. A műszaki végzettségű, ambiciózus és felkészült szakember hamarosan a cég menedzsmentjének tagja lett. 1998-tól az időközben részvénytársasággá alakult KÜRT kereskedelmi vezérigazgató-helyettesi posztját töltötte be, majd 2004 októberében kinevezték vezérigazgatónak.
Wáberer birodalma töretlenül fejlődikKmetty József szellemi atyja és egyik kidolgozója volt a cég információbiztonsági portfóliójának, amely azóta a vállalat valaha volt legsikeresebb üzletágává vált. Szintén a vezérigazgató nevéhez fűződik a stratégiai tanácsadás bevezetése, és az ő irányítása alatt vált a KÜRT nemzetközi vállalatcsoporttá.
A térség fuvarozója az Év Menedzsere
A Menedzserek Országos Szövetsége által 13. alkalommal meghirdetett „Az év menedzsere” címek odaítéléséről 13 tagú zsűri döntött. „Az év menedzsere 2007” pályázat győztese Wáberer György, a Waberer’s Csoport elnök-vezérigazgatója lett.
A zsűri indoklása szerint „a Waberer’s ma Kelet-Közép-Európa meghatározó fuvarozója, Európa 16. legnagyobb komplex, szállítmányozási-logisztikai szolgáltatója.
Fejlődésének dinamikája töretlen, gazdasági súlyával, magas szintű szolgáltatásaival hozzájárul az ország és a térség számos gazdasági szereplőjének eredményeihez, végső soron az ország gazdasági erejének növekedéséhez.”
Sikerrel újított az Év Fiatal Menedzsere
Oszkó fejlesztette a cég arculatátA nyolcadik alkalommal kiírt „Az év fiatal menedzsere” díjat Dr. Oszkó Péter, a Deloitte Zrt. elnök-vezérigazgatója kapta. 2007 nyarától a cég adótanácsadói üzletágának irányítása mellett a teljes vállalat vezetésének feladatait is ő látja el. Sikerrel végezte el a cég piaci arculatának megőrzésével, kialakításával, továbbfejlesztésével kapcsolatos feladatait; hangsúlyos szerepet játszott továbbá a Deloitte ügyfélkörének további bővítésében, kapcsolatrendszerének továbbépítésében, szolgáltatási kínálatának fejlesztésében.
Irányítása alatt az eddiginél is nagyobb hangsúlyt fektet a cég a munkatársak iparági tapasztalatainak bővítésére, az innovatív tanácsadói szolgáltatások fejlesztésére.
Az ezen időszakban megjelent egyedi, újszerű szolgáltatások közé tartozik a K+F folyamatokkal illetve az állami támogatásokkal kapcsolatos tanácsadás, az engedélyezett gazdálkodói státusz megszerzését segítő szolgáltatások, az értékpapírosítással kapcsolatos tanácsadás és számos más olyan, különösen a pénzügyi, energia- és ingatlanszektort érintő szolgáltatási terület, amely nem csupán iparági szaktudást, hanem az egyes üzletágak szakértőinek gördülékeny és folyamatos együttműködését is feltételezi.
Az mfor.hu ezúton is gratulál a nyerteseknek!
Menedzsment Fórum

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









