Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Kockázatos lesz kenyérre költeni a cégvagyont
Miután az Alkotmánybíróság (AB) elmeszelte a házipénztáradót, a kormány ígéretet tett arra, hogy az AB indoklásának függvényében kidolgoz egy jobb megoldást a hétköznapivá vált adókikerülés visszaszorítására. A terv megszületett: a számviteli törvényt szigorítanák. A vállalkozásoknak részletes kimutatást kell készíteniük egyebek mellett a napi pénzmozgások jogcíméről vagy a készpénzállomány pontos összegéről. Ha ezt elmulasztják, tetemes bírságra számíthatnak. Mfor.hu háttér.
Szigorítás várható
Úgy tűnik, talált megoldást a kormány arra a problémára, amely a vállalkozások átláthatatlan pénzügyei, a házipénztárakban felhalmozott, csak papíron létező összegek miatt alakult ki. Egy, a pénzügyi tárgyú törvényekhez kapcsolódó módosító indítvány ugyanis februártól szigorú nyilvántartásra kötelezi a cégeket.
Ez azt jelenti, hogy az eddigi pénzkezeléshez kapcsolódó tipikus adatok, mint a bevételek és kiadások vagy az eszközök nyilvántartása mellett a készpénzforgalmat is dokumentálni kell. Pillanatnyilag a számviteli törvény nem részletezi a pénzkezelési szabályzat tartalmát, csak előírja annak elkészítését.
Az Országos Érdekegyez- tető Tanács ülésén elhangzott javaslatoknak köszönhetően valószí- nűleg mégsem szűnik meg a munkaadói adó-megállapítás - legalábbis az Országgyűlés költség- vetési bizottsága erre irányuló módosítót nyújtott be a pénzügyi tárgyú törvényekhez. Ennek értelmében jövőre nem kell kötelezően választani az önbevallás és az adóhatósági adómegállapítás között. Az eredeti verzió komoly fejtörést okozott volna hozzávetőleg kétmillió munkavállaló számára, hiszen a korábbiakhoz képest - amikor semmi- féle feladatuk nem volt - nekik kellett volna beval- lást készíteniük, vagy egy nyolcodalas dokumen- tumot kitölteniük az adóhatósági adómegálla- pítást kérve. Ehhez képest jövőre - ha kérik - továbbra is a munkáltató készítheti el a bevallá- sukat. Arra azonban figyelni kell majd, hogy írásban kell kérvényezni ezt a lehetőséget, ellen- kező esetben önbevallók lesznek.
Ólajtó méretű kiskaput hagytak
A házipénztáradó megalkotásakor adószakértők arra hivatkoztak, hogy a kormány egy valóban létező problémát rossz eszközökkel kíván megoldani. Ha a törvények lehetővé teszik, hogy büntetés nélkül lehessen kikerülni az adót és fiktív összegeket lehet felhalmozni a társaságok házipénztárában, akkor nem az a megoldás, hogy az elérhetetlen pénzeket megadóztatják, hanem a rossz rendelkezés kijavítása.
A probléma leegyszerűsítve a következő. A mikrovállakozások jelentős részénél finoman szólva nem különül el élesen a vállalkozás és a vállalkozók vagyona, vagyis a vállalkozásban
lévő összeget jellemzően az egyéni vállalkozók vagy a betéti társaságok bel- és kültagjai személyes szükségleteik kielégítésére költik el. Mintha a vállalkozás bevétele a vállalkozók
fizetése volna.
Ezt az összeget nem lehet "leköltségelni", de nem is kell, mert papíron nem is vették ki azt a cégből - ha ezt tették volna, a nyereség alapján osztalékadót kellett volna fizetni. Mára a
becslések szerint százmilliárd forintra tehető az az összeg, ami ilyen formában felhalmozódott a vállalkozásoknál. Ezek a pénzek természetesen már sehol sincsenek. Eredetileg ezeket adóztatta
volna meg a házipénztáradó.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







