Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Kóka: csak pár ezer magyart szippantott be az EU
Néhány ezer embernél több nem hagyhatta el Magyarországot az EU-csatlakozás után új munkahely reményében, nyilatkozta Kóka János gazdasági miniszter a Münchner Merkurnak. A Menedzsment Fórum korábbi körképéből kiderült: bár a csatlakozás nyomán nőtt a külföldi munkavállalás iránt érdeklődők száma, azoknak csak töredéke ment ki valóban dolgozni.
"Nagy-Britanniába mintegy 300-400 ember ment, Svédországba 200. Összesen nem lehetnek többen néhány ezernél. Odahaza egész jól megy a sorunk, a magyarok egyáltalán nem akarják elhagyni
országukat" - mondta a miniszter a csütörtökön megjelent interjúban. Kóka szerint akkor sem fog több magyar Németországba távozni, ha Berlin hat év múlva feloldja a bővítés után életbe léptetett
munkavállalási korlátozásokat.
A miniszter szerint az európaiaknak fel kell ismerniük, hogy a keleti bővítés előnyökkel jár. Számos Magyarországra települt német cég esetében bebizonyosodott, hogy magyarországi jelenlétükkel
Németországban munkahelyeket tarthatnak meg.
[ajanlo=101][igazitas=left/]"Nem kellene azon sírnunk, hogy már nem vagyunk a legolcsóbbak" - mondta, majd hozzátette: ehelyett arra kell törekedni, hogy a termelékenység szintje Magyarországon
legyen a legmagasabb. Kóka szerint nem lehet megállítani azt a trendet, hogy a cégek - például hazánkból - a még olcsóbb Romániába vagy Ázsiába telepedjenek át. Léteznek azonban eszközök,
amelyekkel ez ellen lehet hatni: több értéket kell teremteni, az innovációra, a kutatásra és a fejlesztésre kell összpontosítani. Románia egyébként EU-csatlakozásával el fogja veszíteni árelőnyét
- idézi a minisztert az MTI.
A Menedzsment Fórum megkeresésére korábban a Foglalkoztatási Hivatal nem tudott pontos adatokkal szolgálni arra vonatkozóan, pontosan hány magyar dolgozik az EU-ban. Bár az információigény
kétségkívül megnőtt a külföldi munkavállalás iránt, az érdeklődöknek csak töredéke megy ki valóban
dolgozni. Egy friss Tárki felmérés szerint egyenesen csökkent a külföldre vágyók száma az ezredfordulóhoz képest.
A Grafton Recruitment tapasztalatai megegyeznek a felméréssel, ugyanis a náluk állást keresők 70 százaléka úgy nyilatkozik: hajlandó lenne külországban is dolgozni, amint azonban megvalósulna a
dolog, a többség visszalép. "A legkézenfekvőbb ok a maradásra: a magyarok családcentrikusak, nem szívesen élnek távol sem a közeli, sem a távolabbi rokonságtól és barátoktól még néhány hónapra
sem" - mondta el lapunknak korábban Horváth Viktor, a cég személyzeti tanácsadója.
Hasonlóan vélekedett kérdésünkre Buda Szabolcs, a Jobpilot internetes állásközvetítő portál ügyvezető igazgatója: "A csatlakozás idején nagyon megnőtt a külföldi állások iránti érdeklődés, ám
rohamot nem érzékeltünk azóta sem".
A hazai munkaerő-közvetítők mindenesetre egyetértenek abban, hogy aki ki akart menni dolgozni, eddig is megtehette, hiszen a lehetőség megvolt, csak a bürokratikus procedúra volt lényegesen
bonyolultabb. Ezért sem tapasztalható nagy változás a csatlakozás óta külföldre menők számában.
Bár számszerű adatok nincsenek, az érdeklődés azt mutatja, hogy Nagy-Britannia, Németország és Ausztria a legnépszerűbb a célországok körében.
Menedzsment Fórum/MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







