Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Kőkemény spórolás - újabb országnak üzent az IMF
Mélyreható és átfogó reformokra szólította fel a spanyol kormányt a Nemzetközi Valutaalap (IMF); a hétfőn Madridban nyilvánosságra hozott közlemény szerint a nemzetközi pénzintézet elsősorban a foglalkoztatásban és a bankrendszerben tart szükségesnek gyors változtatásokat.

A kkv-k visszafogott beruházási kedve 300 milliárdos bevételkiesést okozott
Bernanke: egyenetlen a kilábalás a válságból
Az UniCredit szerint a közép-kelet-európai gazdaságok már a kilábalás jegyeit mutatják
Kilábalt a recesszióból a volt szovjet térség
Trichet: nincs vége a pénzügyi válságnak
A világ hét legnagyobb gazdaságát vizsgálja a G-20
Az IMF rámutatott: jelentős az államadósság, a munkanélküliség meghaladja a 20 százalékot, tetemes az államháztartás hiánya, gyenge a gazdaság teljesítőképessége és versenyképessége, gyenge a bankszektor. Emiatt igen bizonytalanok a spanyol gazdaság kilátásai, a növekedés közép távon is csak 1,5-2 százalék körül várható. Áprilisi előrejelzésében az IMF 0,4 százalékos csökkenést prognosztizált az idei évre, jövőre 0,9 százalékos növekedést jelzett.
Ugyanakkor az IMF elismeri, hogy az államháztartás egyensúlyának megteremtése érdekében eddig hozott intézkedések ambiciózusak, de további strukturális kiigazításokra és megszigorító intézkedésekre van szükség a növekedés gyorsítása végett.
Jose Luis Rodriguez Zapatero kormánya a múlt héten csütörtökön fogadott el egy új, két évre szóló megszorító csomagot: a terv 15,25 milliárd euró megtakarítást helyez kilátásba 2010-2011-ben, a 2009-es GDP-arányos 11,2 százalékos államháztartási hiányt ebben az évben 9,3, jövőre 6 százalékra akarják leszorítani.
A tervben szerepel egyebek mellett az állami nyugdíjak befagyasztása, a közalkalmazottak bérének átlagosan 5 százalékos csökkentése.
A kormány januárban már bejelentett egy 50 milliárd eurós megtakarítási csomagot.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









